Észak-Írország egy távoli partfoka a világon talán a leglátványosabban szemlélteti, mi történik, ha a vulkáni kráterböl kiömlő lávafolyam fokozatosan hull le, több tízezer hatszögletű bazalthasáb áll egymás mellett méhsejtszerűen… Egyik magasabb, másik alacsonyabb, s e páratlan lépcsősor egészen a tengerig vezet… A legenda szerint egykor az ír óriás, Finn MacCool utat épített magának tengerparti, antrimi otthonától az atlanti vizeken át esküdt ellensége, a skót Finn Gall, Hebridákon fekvő erődjéig. Százával szedte össze a hosszú kőcölöpöket, sorjában leverte őket a tengerfenékbe, aztán hazatért, hogy kipihenje magát, mielőtt támadásra indul Finn Gall ellen. De a ravasz skót óriás megelőzte, maga ment át szigetéről, Staffáról Írországba. MacCool feleségének azonban sikerült elhitetnie vele, hogy az alvó óriás csak a kisfia. Finn Gall megrettent, (mekkora lehet akkor az apa…?) Ezért aztán ijedtében elmenekült. Amikor kiért a tengerre, felszaggatta maga mögött az utat, hogy senki se járhasson többé rajta… Bár ma már ismerjük a Giant's Causeway (Óriás útja) kialakulásának tudományos magyarázatát, érthető, hogy létrejöttét legenda övezi. Csupán méretei is azt sugallják, hogy emberfeletti kéz műve. A magasból valóban olybá tűnik, mintha a tengerpart mentén 280 m hosszan kikövezett út húzódna, amely észak felé 150 m-re benyúlik az Atlanti-óceánba. A hasábok általában 6 m magasak, ám helyenként ennek több mint kétszeresét is elérik. Szerkezete is lenyűgöző, mintegy 40 ezer bazaltoszlopból áll, amelyek mind szabályos sokszög alapúak, többségükben hatszögletűek. Olyan pontosan illeszkednek egymáshoz, hogy egy pengét is nehéz lenne közéjük csúsztatni… Staffa szigetét pedig, MacCool útjának túlsó végén, 120 km-rel odébb, 40 m magas, meredek sziklafal öleli körül, amely ugyanolyan függőleges bazaltoszlopokból áll, mint maga az Óriás útja. Fingal barlangja, amelyet Sir Joseph Banks angol természettudós nevezett el Fínn Gallról, körülbelül 60 m mélyen nyúlik a sziget belsejébe. A barlang padozatát, falait és mennyezetét is fekete bazaltoszlopok alkotják. A Giant's Causeway oszlopai három természetes képződményt formálnak, amelyeket Nagy, Középső, illetve Kis útnak (Little Causeway) hívnak. Ezeknek egy-egy alakzata képzelet szülte nevet is kapott, ilyen a Varázsszék, a Legyező, a Kéményfejek, illetve találó nevével az Óriás orgonája, amely 22 m magasan, orgonasípok módjára tornyosul a talaj fölé. Az Óriás útját Derry egyik püspöke fedezte fel 1692-ben, és bár néhányan eljöttek ide az 1700-as évek folyamán, a század végéig tényegében nem foglalkoztak vele. Ekkor egy sor pontos rajz és festmény készült róla, amelyet Frederick Hervey, Derry püspöke rendelt meg a Dublin Társaságtól, illetve a Brit Királyi Társaságtól, és amely azonnal felkeltette a tudományos élet és az egész világ érdeklődését e furcsa sziklacsoport iránt. A XIX. század közepe táján William Thackeray angol regényíró is ellátogatott ide, aki azt írta ezekről a sziklákról, hogy olyanok, mintha "egy réges-régi, mesebeli királykisasszonyt őrizne ott időtlen idők óta a sárkány"… De hagyjuk a legendákat. Az Óriás útjának keletkezéséről különböző elméletek láttak napvilágot. Volt olyan vélemény, hogy megkövesedett bambuszerdő, mások a tengervízből kicsapódó ásványokkal magyarázták. Ma már a geológusok egyetértenek abban, hogy ezek az alakzatok vulkáni eredetűek. Mintegy 50 millió évvel ezelőtt az Ír-sziget és a mai Skócia nyugati partvidékének jelentős része aktív vulkáni terület volt. Az újra és újra meghasadó földkéreg nyílásain át a láva több mint 180 m vastagságban ömlött szét a vidéken, majd kihullt és megszilárdult. Az ismétlődő vulkáni kitörések nyomán minden alkalommal újabb lávafolyam borította be a régit. Amikor az olvadt láva már sík, megszilárdult bazaltréteget terít be, igen lassan és egyenletesen hull ki, illetve húzódik össze. A láva vegyi összetétele miatt a hulló rétegben keletkező nyomás egyenlő erővel hat a középpont körül, és szabályos, általában hatszögű alakban húzza szét a lávát. Ha egy ilyen minta akár csak egy ponton kialakul, a hatszög az egész rétegben, mindenütt ismétlődni fog. Ahogy a hűlés eléri magát a bazalttakarót, kialakul a hatszög alapú oszlopok egész sora. Legelőször a legfelső réteg hullt ki, amelyben a kőzet összehúzódott, majd szabályos hasábokra repedt szét, akárcsak a kiszáradt folyómeder iszapja. Ahogy a láva tovább hullt és zsugorodott, a felszíni hasadások egyre mélyebbre hatoltak a lávatömegben, úgyhogy a kőzet függőleges hasábokra töredezett. Az évezredek során a tenger ereje egyre pusztította a kemény bazaltoszlopokat, s ezért nem egyforma magasak. Színük is eltérő, attól függően, milyen gyors volt a kihűlés. Ahogy hőmérséklete csökkent, a kőzet oxidálódott, és ezáltal a színe vörösből előbb barnára, majd szürkére változott, végül fekete lett. Az Óriás útja művészek és írók nemzedékeit ihlette meg, a legékesszólóbbak talán a múlt század eleji romantikusok voltak. Egyik kiemelkedő képviselőjük megfogalmazása szerint "a Természet oltára és temploma ... olyan aránnyal, pompával és merészséggel megalkotva, melyre csak a Természet képes". Ám a legtalálóbb megállapítás mégis a felfedezőtől és természetkutatótól, Sir Joseph Bankstol származik: "Mik emellett a székesegyházak és paloták, amelyeket az ember épített…? Makettek, játékszerek csupán…"