A szentek egyik legdöbbentőbb és legmisztikusabb csodája a romolhatatlanság, vagyis az a jelenség, hogy a halál után a test nem bomlik fel. Viszonylag kevés említésre méltó kutatást végeztek ebben a furcsa témakörben, noha a szentté avatás folyamatában a kongregáció hiteles bizonyítékokat követel meg. Az egyház jelentésit komolyan meg kell fontolni, mivel az exhumáláson és a vizsgálatban sok tanú, köztük orvosok és az orvostudomány szakértői vesznek részt. Mindenesetre elgondolkodtató: egy ennyire jól dokumentált megállapítás, mint hogy egyes holttestek ellenállnak az enyészetnek, miért kerülte el oly sokáig az orvostársadalom figyelmét? Thurston atya, a téma első történetírója, a 19. század végén tette közzé munkáit. Az enyészetnek való ellenállás hat jelenségét írja le, amelyek közül nem mutatkozik szükségképpen mindegyik minden esetben. A beszámolók szerint a test gyakran átható, kellemes illatot áraszt, nem következik be hullamerevség és bomlás. Előfordul, hogy hosszú idővel a halál után vérezni kezdenek a stigmák vagy a vértanúság sebei. Olykor a test sokkal a halál után is meleg marad. Arra is volt már példa, hogy a végragok rituális mozgást végeztek (például áldást osztottak). Ezt pedig nem lehet csupán az izmok összehúzódásának tulajdonítani! Végül meg kell említenünk a jelenségek még egy gyakori csoportját az enyészetnek ellenálló testekkel kapcsolatban: szentek titkos vagy rég elfelejtett sírját álom vagy látomás adja tudtul felfedezőinek. A szent sírra néha különös jelenség utal: Szent Charbel Makhlouf sírját például különös fények vették körül. A régóta halott testek vagy testrészek gyakran választanak ki nagy mennyiségű illatos, tiszt olajat. Eredetét és összetételét mindeddig azonban nem sikerült megfejteni. Ennek az illatnak, csakúgy mint a test relikviáinak, a vérnek és a ruházatának csodás gyógyerőt tulajdonítanak. A gyógyhatást számos orvosi esettanulmány igazolja. Thurston atya írásán kívül az egyetlen figyelemre méltó tanulmány a New Orleans-i Joan Cruz-tól származik. Az asszony éveken át gondos munkával bővítette Thurston atya listáját: az összes egyházi életrajzot átnézte, amelyhez csak sikerült hozzáférnie. Könyve, The Incorruptibles (A romolhatatlanok), amely 1977-ben jelent meg, 102 olyan esetről számol be, amelyet a katolikus egyház szentté avató kongregációja megerősített. Cruz asszony szerint ennél sokkal többen is lehetnek, akik felfedezetlenül nyugszanak sírjukban, vagy akikről a Vatikán titkos levéltáraiban őrizik a beszámolót. Még a hagiográfiai (a szentek életéről szóló) irodalom alapos vizsgálatából sem derült ki az, hogy bárki orvos irt volna tanulmányt a romolhatatlanság kérdéseiről, leszámítva azokat a megállapításokat, amelyeket az exhumálást követő vizsgálatokban részt vevők tettek. A jelenség legmeglepőbb aspektusa valójában nem is az hogy megtörténik, hanem hogy amelyek inkább felgyorsítják, mint gátolják a felbomlást (például a járványos betegségben elhunyt esetében, vagy amikor a holttest már oszlásban lévő testek közelében földbe temették el). Szent Charbelt a csupasz földbe temették el, mégsem lehetett felfedezni rajra semmi elváltozást, testén talán csak a föld súlya okozott kisebb torzulásokat. Született leírások épségben maradt holttestekről, amelyekről a különösen nedves talajban lerohadt a ruha. Számos szent, aki halála után is ellenállt az enyészetnek, életében stigmát viselt. Ezek a titokzatos sebek gyakran haláluk után is megmaradtak. Sienna-i Szent Katalin hitte, hogy láthatatlanul viseli magán Krisztus kínszenvedéseinek jelit, s halálakor kezén, lábán, oldalán a sebek megjelentek. Amikor holttestét 1597-ben megvizsgálták, s különálló relikviaként leválasztottak róla részeket (ezt transzlációnak nevezik) még mindig látható volt a seb egyébként sértetlen bal lábán (217 évvel a halála után).