Az 1948–1956 közötti szakasz, a „Rákosi korszak”

A korszakot a politikai életben egyetlen párt a Magyar Dolgozók Pártja uralta. Az elő korszak többi pártja: Független Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt stb. teljesen eltűnt, vezetői börtönben vagy emigrációban voltak. Az országot formálisan az Országgyűlés, helyi szinteken a tanácsok vezették, ténylegesen azonban a párt. A rendszer fenntartásának legfőbb eszköze a megfélemlítés volt, ennek megtestesítője az ÁVH (köznyelvben: ÁVÓ: Államvédelmi Hatóság).

Az 1949. május 15-én megtartott választás (Clement Attlee angol munkáspárti politikus, volt miniszterelnök találó megjegyzésével: egyindulós lóverseny) a párt teljes diadalát hozta. Az 1949. augusztus 20-án életbe lépő új alkotmány Magyarországot Népköztársasággá nyilvánította. Mivel nem volt már külső ellenzéke a pártnak, megkezdődött a párton belüli ellenzék leszámolása (Rajk per), és a terror általánossá válása.

Megkezdődött a mezőgazdaság kollektivizálása, a nők tömeges munkába állítása, a nagy arányú iparosítás.

Rákosi Mátyás, aki közvetlen kapcsolatban állt Sztálinnal, nagy politikai hatalmat összpontosított, és tartott kezében. Népszerűsítésére példátlan propagandakampány bontakozott ki. Ennek a kampánynak volt alárendelt része hazánk kulturális élete. Rákosi Mátyás fényképe ott csüngött minden középület falán, minden hivatali helyiségben, tanteremben. Festmények, szobrok százai készültek róla, és nagy tanítómesteréről, Sztálinról. Irodalmi művek dicsérték, és zeneművek készültek dicsőítésükre, megrendelésre. Az új ipari létesítmények dekorálására, a szocializmus dicsőítésére robosztus festmények, szobrok készültek. Valóságos kulturális termelőmunka folyt.

Az első ötéves terv (1950) erőltetett iparosítása, a rendkívül magas hadi kiadások, az állami tulajdon mindent elsöprő túlsúlya, a mezőgazdaság kollektivizálása, a kisiparosok számának drasztikus csökkenése gazdasági nehézségekhez vezetett. A Rákosi diktatúra válságba jutott. A terror, a munkatáborok, a minden napi bizonytalanság rossz közérzetet biztosított. Ennek csak kis részét enyhítette a javuló egészségügyi ellátás, és a sportban elért sikerek.

Az elégedetlenség és nyomor, teljes ellentéte volt a propagandában elhangzó boldog életnek, virágzó szocializmusnak. Az elégedetlenség növekedése nyugtalansággal töltötte el a szovjet vezetőket ezért járultak hozzá Rákosi leváltásához és Nagy Imre kinevezéséhez Magyarország miniszterelnöki székébe (1953). Kis lélegzetvételhez jutott az ország Nagy Imre intézkedései révén. Az ipar fejlesztésének, a beruházások ütemének lassítása, a kollektivizálás felfüggesztése, a terror enyhítése jó közérzetjavító tényezőnek bizonyult. Két év után azonban ismét Rákosi kezébe kerül a hatalom (1955). Ez, és a kedvezően alakuló külpolitikai események: az osztrák államszerződés megkötése, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa, a jugoszláv kérdés megoldása stb. elvezettek az 1956. évi magyarországi forradalomhoz.