A családanya
"Ha Noi-ban laktam három gyerekemmel, amikor elkezdődött a háború. Már jöttek a hírek. Egyik nap a férjem is bevonult a hadseregbe. Ki tudja, mikor látom ismét. A háborút végig aggódtam, először miattam, majd Hanoi bombázásakor már a gyerekek miatt és miattam is."
A háború csak ínséget, nyomort hozott az otthonmaradt észak-vietnamiaknak. "A négy éves fiamat és két éves lányomat egy katonai táborba küldtem. Itt gyűjtötték össze a gyerekeket, nevelték, tanították őket. 7 hónapos lányomat falura, a rokonokhoz küldtem. Én Ha Noi-ban dolgoztam, mint pénzügyi elosztó. Akkor a jegyrendszer volt érvényben, minden elosztáson alapult. Megszabták a maximális határt, amennyit elkérhetünk. Rizsből 13 kiló, húsból fél kiló volt a fejadag. Sokszor hiány volt, még a legalapvetőbb cikkekből is, mint például a szappan vagy a törülköző. A fűtéshez szükséges fát is korlátozták, ha nem volt elég, nekünk kellett szedni. Néhány árucikkből monopóliumot tartott fenn magának az állam, mint például az olaj, ennek adásvétele illegális. Az ivást az esővíz összegyűjtésével oldottuk meg. Ha nem használjuk fel fürdésre, locsolásra, hanem csak ivásra, akkor elegendő volt az esős évszakban összegyűjtött esővíz."
"Mi egy 18 m2-es házban éltünk a többi családtaggal. Heten laktunk ott, s ez normális volt. A WC pottyantós volt, ha betelt, felhasználtuk trágyázáshoz. Vizet hordani kellett a kútról, nem mindenki engedhette meg magának, hogy kutat ásson. Volt egyetlenegy kerékpár a családban, mint közlekedési eszközt. Ezt én kaptam meg használatra, mert munkahelyem onnan 6 km-re volt, nekem voltak kis gyerekeim, az egyiket még szoptatni kellett. A gyerekek messze voltak, nem mindig tudtam elmenni mindegyikhez. Vittem nekik élelmiszert, szükséges dolgokat. Sötétedéskor indultam, éjjel érkeztem meg bombahullások közepette. Ha nem volt szerencsém és nagyon hevesen bombáztak, akkor kénytelen volt az út közepén aludnom, s hajnalban tudtam csak megérkezni. Egy-egy éjszakát eltöltöttem velük, aztán reggel ismét menni kellett munkába. Az út összesen 45 km hosszú."
"A kormány önvédelmi gyakorlatokat szervezett. Mindenki felfegyverkezett és gyakorlatozott, hogy egy esetleges amerikai bevonulásnál ne legyen pánik. Ez nemcsak a harc gyakorlását, hanem a sebesültek ellátását, a katonák utánpótlását is jelentette."
"A bombák Hanoit sem kímélték. A menekülés jól meg volt szervezve. Ha megszólaltak a szirénák, mely jelzik az ellenséges bombázók közeledését, mindenki szaladt le az aknákba. Minden házban kellett lennie egynek, melyet nádból építették és földdel tapasztották be. Ez nem nyújt megfelelő védelmet a bomba ellen, ha eltalál, akkor nincs menekvés, de a repeszeket ki tudja védeni. Az utcán helyezkedtek el a beton közaknák. Aki épp távol volt otthonától az ide szaladt le. Ez sem volt biztos menekvés." Hanoi zaklatása kiváltotta a gyűlöletet az amerikaiak iránt. Az akkori felnőtt generáció, mely nemrég szabadult meg a francia iga alól, nem akart ismét rabságban lenni. A függetlenség tudata és a hazaszeretet egy olyan összefogást eredményezett, mely a győzelem egy tényezője.