Egy nyugalmazott tábornok emlékei
"A haza ügye és a déli elvtársakkal való együttérzés. Ho Chi Minh hívószavára mentem." Így tért vissza a hadsereghez a francia harcokban részt vett veterán, aki teljes elszántsággal, bátorsággal, lelkesedéssel vágott neki az újabb kihívásnak, a vasfegyelem táborába. A megkérdezett tábornok az 559 szakasz tagja, melynek fő feladata az utánpótlási, segélyezési vonalak fenntartása.
A katonai tábor az erdő mélyében feküdt, egy hegy oldalába vájva. Itt élt mindenki, a parancsnokoktól a katonákig. A dzsungel sűrű, többszintes lombkoronák védelmet nyújtott az ellenség fürkésző szemei elől. Nyugodtan folyt az élet néhány véletlenszerűen ledobott bombáktól eltekintve. A higiénia és az egészségügy meg volt oldva, az élet meg volt szervezve.
Reggeli után a katonák földet műveltek, hogy több élelemhez jussanak. Kína és a Szovjetunió is ajánlott fel élelmiszert, ruhát, gyógyszereket, sőt az észak-vietnami otthonmaradtak is odaadják mindenüket a katonákért, de az amerikai bombázások miatt nem volt mindig elegendő. Ráadásul csak konzerveket tudtak szállítani, mivel a friss élelmiszer megromlott volna. Az ivóvizet patakokból nyerték, de fel kellett forralni, mivel szennyezett volt. Mindezek ellenére sem mindig feküdtek le jóllakottan. Amikor beesteledett, a katonák munkára indultak. A szállítók feladata volt Dél segélyezése, a többiek repülőket lőttek, néha kisebb rajtaütés hajtottak végre. Hajnalhasadáskor visszamentek, megpihentek.
Beyond the bombs, there were more dangers ahead for them, the same that protected them: the jungle. The wild animals of the forest threatened their life. That's not only the tigers, but the mosquitoes spreading malaria. Those, who caught the disease were carried home.
"A hadszíntéren a küzdelem nagyon heves volt. Az amerikai bombázások sokkal hevesebbek, mint a franciáké. Az amerikaiak technikailag is sokkal fejlettebbek." De nem félt. "Volt egy elhatározásom: ha meghalok, meghalok a haza ügyéért. Kell az elszántság ahhoz, hogy az egészet jól lehessen csinálni." Párszor majdnem meghalt, de ez nem riasztott vissza semmitől. A háború során háromszor kerültem halálközelbe. "Először B52 bombázott fekhelyemre, ahonnan éppen felkeltem. Másodszor egy gázlónál az autóm előtt becsapódott egy bomba. A robbanás ereje félrerepítette autómat, szerencsére nekem nem történt semmi bajom. Harmadszor egy ellenőrzésen voltam. Jöttek a repülők, elkezdték lőni. A katonák levonultak az aknába. Én egy óriási fatörzs mellé feküdtem egy társammal együtt. Mellettem robbant egy bomba s földrengeteg nehezedett rám, s elájultam. Szerencsére tudtam lélegezni, mert azért volt egy üreg. 45 perces bombázás után kiástak. A társam és én megmenekülünk, de ő nem tudta folytatni a harcokat. Én néhány nap után felépültem."
Állítása szerint az amerikai foglyokat nem kínozzák, nem verik. Elfogják, elbeszélgetnek vele, hogy igazságtalan dolgot művel azzal, hogy idegen országot rombol le. "A kínzás a nyers erőszak szélsőséges formája, mellyel katonai információkat akarnak kicsikarni. Az észak-vietnamiak csak megkötöztek, egy kicsit megvertek, de semmiképp sem lehet kínzásról beszélni." - állítja egy amerikai fogoly. Viszont amíg az ellenség nem fogoly, addig meg kell ölni, különben ő öl meg, legyen akár amerikai, akár dél-vietnami. "Az amerikaiak elnyomók, hódítók, a dél-vietnamiak a csatlósaik. Mindkettő ugyanúgy az ellenségünk."
A háború után az életben maradt katonák klubokat, gyülekezeteket alapítottak. Az 559 klub minden évben összejön május 19-én, megalakulásuk napján s egyben Ho Chi Minh születésnapján. A tagok elbeszélgetnek egymással, visszaemlékeznek régi élményeikről, beszédet tartanak. Az elesettek családtagjai is megjelennek. Aki nagyon rászorul, azt kisegítik. Van olyan anya, aki nemcsak férjét, hanem öt-hat fiát is elvesztette a háború során.
Összefoglalóként az a generáció, mely aktívan részt vett a háborúban, nagyon büszke magára, tetteire és az ország sikerére. A magasabb rangú tisztek eléltek nyugdíjaikból, de a közkatonák, akik háború idején gyorsan elvégezték a katonai iskolát, hogy hadakozzanak, azok rossz helyzetbe kerültek, mert gyorsan munkanélkülivé válhattak.