Vietnam két háború között
Vietnamban a világháború során kialakult különböző politikai pártok ekkorra már megerősödtek, kialakultak a nézeteik, és ebben az időszakban komoly csatákat vívtak a hatalomért. Ebbe a belviszályba avatkozott bele a két nagyhatalom. Szovjetunió, amely a Ho Chi Minh alapította Viet Minh-t támogatta, mivel ennek a pártnak a politikája közel állt a szovjet mintához, a kommunizmushoz. Az USA pedig a déli kormányt, akik inkább a kapitalista, demokratikusabb rendszerben látták a jövőt.
Mivel az Egyesült Államok nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a franciák ott lehessenek a térségben, Dél-Vietnamban az USA kikényszerítette, hogy az amerikapárti Ngo Dinh Diem-et ültessék a miniszterelnöki székbe Bao Dai, a báburalkodó helyett. Ettől kezdve a nagyhatalom támogatta a Diem kormányt mind politikailag, mind gazdaságilag és katonailag. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy amerikapárti vietnami katonákat képeztek ki és tanácsadókat küldtek az országba. Ezeknek a tanácsadóknak a nagyrésze katonai segítséget nyújtott az országnak, bár akadt egy-két pénzügyi tanácsadó is köztük. A gazdasági segítség is elsősorban a hadseregnek szólt. Az USA célja az észak-vietnami kormány, azaz a rezsim, ahogy később Richard Nixon elnök nevezte, megbuktatása volt; így szerették volna megakadályozni a kommunizmus Indokínára való átterjedését, nehogy a Szovjetunió a hidegháborúban előnyre tegyen szert.
Észak-Vietnamnak a francia uralom alól való felszabadulás után, 1954-ben komoly nehézségekkel kellett szembenéznie. 1955 első napján a kormány úgy tért vissza a fővárosba, Ha Noi-ba, hogy csak az áram- és a vízszolgáltatás működött. A háború sok gyárat, bányát, gátat, utat és vasutat lerombolt. A termőföld elhagyatott volt, és mivel a gazdák harcoltak, a komoly erőt jelentő ökrök is elpusztultak. Ráadásul a francia kivonulás némi bosszúval is járt. A franciák elvitték az elvihetőt, szétszedték a szétszedhetőt, elpusztították az elpusztíthatót. Az országban a munkanélküliség is igen nagy méreteket öltött, sokan éheztek, voltak, akik nem élték túl. 1954 a vietnami nép számára a nyomor éve.
Ezen problémák megoldása mind az új, szocialista kormányra várt, márpedig minél hamarabb, különben a sikereken felbuzdult nép akár még fegyverhez is nyúlhatott volna.
Észak-Vietnamnak azonban 1957-re a reformok hatására sikerült felgyógyulnia a háború sebeiből, megindult a fejlődés anyagi és erkölcsi téren is. Az újítások, az átvett szovjet példák hatására megindult a tőkefelhalmozás, kultúrális, technikai és termelési fejlődés. De a kormány távolabbi célja Dél-Vietnam felszabadítása, majd Észak-Vietnammal való egyesítése volt.
Míg északon a gyógyulás folyamata tartott, délen egyre erősödött a Diem rendszer (amerikai támogatással). Tömegesen irtották a kommunista elveket vallókat, akár kegyetlen középkori módszerekkel is. Általános volt a lefejezés, de a máglyára küldést, az élve eltemetést, a vízbefullasztást és a hasfelmetszést sem vetették meg. Olyan messzire mentek az emberi szabadság korlátozásában, hogy Diem még a buddhizmust is betiltotta (a lakosság 70%-a buddhista volt), így már a vallásszabadság is megszűnt. Ennek eredményeképpen folyamatos lázadások, mozgalmak törtek ki, melyeket a Diem-féle rezsim kegyetlenül büntetett. A megtorlások következtében a lázadók titokban szervezkedtek, titkos, sokszor földalatti mozgalmakként működtek tovább. Bár ezek a szervezkedések illegálisak voltak, mégis nagy népszerűségnek örvendtek, különösen akkor, mikor 1961 januárjában az észak-vietnamiak bejelentették, hogy Dél-Vietnamban megalakult a Nemzeti Felszabadítási Front, melynek fő célja a déli rezsim megbuktatása.
Amerika, látván a rezsim sikertelenségét, 1963 novemberében leváltatta Diem-et. A miniszterelnököt sokak szerint az USA gyilkoltatta meg, mikor kocsiját hulligánok állították meg, és kényszerítették Diemet, hogy szálljon ki, és mikor ő ezt megtette, megölték. Halála után Nagy Minh irányította lényegében az országot, olyan katonai akciót ígért, amellyel végső győzelmet aratnak majd a Vietcong, azaz a kommunista elveket valló, a függetlenségért harcoló dél-vietnamiak, felett.
1964 januárjában ezért az USA egy William Westmoreland nevű tábornokot küldött a térségbe, aki fél éven belül átvette a parancsnokságot, mivel megdöbbenve látták, hogy a Vietcongok uralják már a térség nagy részét, annak ellenére, hogy a déliek korábban elkezdték a stratégiai falvak programot. Ez abból állt, hogy úgy próbálták megakadályozni a közösségek összefonódását a gerillákkal, hogy odaköltöztek. De olyan kemény kényszert alkalmaztak, hogy az emberek még inkább a másik oldal felé fordultak.