Háttér

[Főoldal] [Történet] [USA Szemlélet] [VN Szemlélet] [Források] [E-mail]


[Légierő] [Hadműveletek] [Életrajzok] [Kronológia]
[Dokumentum] [Európai nézet] [Idézetek]



R. M. Nixon

NixonRichard Millhouse Nixon 1913-ban, a Kalifornia állambeli Yorba Linda-ban született. Politikusi pályafutása lényegében 1947-ben kezdodött, amikor is republikánus párti kongresszusi képviselonek választották. Egészen 1950-ig ezt a posztot töltötte be. Majd '53-ig Kalifornia állam szenátora volt. Ezek után már D. D. Eisenhower mellett az alelnöki székben ült. De csak 1961. január 1-ig, mivel az 1960-as elnökválasztásokon John F. Kennedyvel szemben alulmaradt, és ekkor ügyvédnek állt 1968-ig. 1969-ben Lyndon B. Johnson-t követve az USA 37. elnökének választották.

Hivatali ideje alatt kezdodött meg a hidegháború felszámolása. 1972-ben a Szovjetunióval folytatott három éves tárgyalások után aláírta a hadászati fegyverrendszereket korlátozó SALT-I. egyezményt. Ugyanebben az évben rendezte a kínai-amerikai kapcsolatokat: Pekingbe látogatva találkozott Mao Ce-tunggal, kivonva az amerikai csapatokat Tajvanról, a Kínai Népköztársaságot ismerte el a hivatalos Kínának. 1972. novemberében újra megválasztották, és a közvélemény nyomására 1973-ra az amerikai csapatkivonást befejezve véget vetett az elhúzódó, és egyre nagyobb bel- és külföldi tiltakozást kiváltó vietnami háborúnak. 1974-ben belekeveredett a Demokrata Párt elleni lehallgatások miatt kirobbant ún. Watergate-botrányba, s az év augusztusában lemondásra kényszerült.


[Vissza]