L. B. Johnson
Lyndon Baines Johnson 1908-ban, a Texas állambeli Stonewallban született. Demokratapárti szenátor volt, majd mikor Kennedy az elnöki székbe került, alelnöknek nevezte ki. 1963 november 22-én, még Kennedy halálának napján (kevesebb, mint 2 órával azután) felesküdtették, így o lett a 36. amerikai elnök. Az 1964-es elnökválasztásokon újra indult, és meg is nyerte azt.
Szembe kellet néznie a faji ellenségeskedéssel, az amerikai társadalom belso ellentéteivel. Belpolitikájában elodjét követte. Nagyszabású program keretében igyekezett megvalósítani a "nagy társadalmat", ahogy o nevezte. 1964-ben beiktatták az új polgárjogi és választási törvényeket, amelyek végre egyenloséget biztosítottak a feketéknek. Johnson folytatta John F. Kennedy szegénység elleni hadjáratát is a szakoktatás, a regionális fejlesztések, a városi rekonstrukciók, a szociális védoháló s az öregkori betegellátás programjaival.
Viszont az egyik legnagyobb feladata, a vietnami helyzet megoldása nem sikerült, olyannyira, hogy az 1968-as elnökválasztáson már nem is jelöltette magát. Bár o küldött több százezer amerikai katonát a térségbe, végül mégis az észak-vietnami bombázások korlátozása mellett döntött.