Kommunista gondolkodás
Európa a vietnami háború idején két részre szakadt. Az egyik fele a Szovjetunió befolyása alatt állt, míg a másik az amerikai politikával szimpatizált. Ilyen volt például Anglia. A volt szovjet tagállamok akkor még a SZU-hoz tartoztak, ráadásul Közép-Kelet-Európában is állomásoztak csapatok. Ezeken a területeken azt kellett gondolni, amit az oroszok, így a sajtóban az észak-vietnamiakat és a Vietcongokat dícséro cikkek jelentek csak meg. Persze sokan mást gondoltak. Rengeteg közember az USA-val szimpatizált, elítélte a kommunizmust, demokráciát akart. De ezekben az országokban kommunista vezetés volt, és a sajtót is keményen cenzúrázták. Szolidaritási akciókat szerveztettek a belügyi dolgozókkal, s erkölcsileg és anyagilag is támogatták a Vietcongokat. A hétköznapi emberek nem mondhatták ki, azt amit valójában gondoltak, csak akkor, ha az egyezett a politikával. A politikusok szabadságharcosoknak tekintették ezeket a dél-vietnami embereket, úgy ahogy egykoron Petofiéket is. Mikor 1964 júliusának végén egy dél-vietnami küldöttség járt Magyarországon, egy akkor kommunista országban, így írtak róla:
"A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviseloi ismertették azt a hosies harcot, amelyet Dél-Vietnam népe vív hazája szabadságáért, függetlenségéért."
Az Egyesült Államokat imperialistának nevezték, hódítónak gondolták, s nem értettek egyet a céljaival. Amikor a szolidaritási akció nagygyulése volt, ekképpen szidták az USA-t:
"A VDK budapesti nagykövete, Hoang Bao Son, a bevezetoben méltatta a vietnami nép szabadságharcát, amelynek eredményeképpen 1954 júl. 20-án aláírták a nagy jelentoségu genfi egyezményt. Ez eloírta, hogy 1956 júliusáig általános és szabad választásokat tartsanak az ország újraegyesítése érdekében. Az imperialisták és a dél-vietnami szolgálóik azonban önhatalmúan kettéosztották Vietnamot. Az amerikai agresszióra válaszolva, Dél-Vietnam népe egy emberként sorakozott fel a nemzeti felszabadítási arcvonal zászlaja alá."
"A magyar nép a proletár internacionalizmus eszméjéhez híven elítéli a Pentagon dél-vietnami véres háborúját, tiltakozik az amerikai imperializmus agressziója ellen, határozottan követeli a háború azonnali megszuntetését, a genfi egyezmény maradéktalan valóraváltását."
Egyetlen megoldásnak azt tartották, hogy az amerikaiak kivonják csapataikat Dél-Vietnamból, s az ország népére bízzák annak sorsa intézését. Úgy vélték, az USA-nak nem volt joga beavatkoznia Vietnam belügyeibe.
A két kommunista nagyhatalomban, a Szovjetunióban és Kínában szintén hasonlóan vélekedtek. Az amerikai agresszió ellen vívott hosies harcot csak támogatni lehetett. A genfi egyezmény aláírásának 10. évfordulója alkalmából nyilatkozatot adott ki a kínai kormány, amely hangoztatja:
"Kína teljes mértékben támogatja a VDK kormányának álláspontját, és ugyanakkor kifejezi a kínai kormánynak azt a reményét, hogy a genfi egyezmény aláírói és minden más érintett ország kelloen méri fel a dél-vietnami helyzetet, és sürgosen megteszik azokat a szükséges lépéseket, amelyekkel meg lehet akadályozni a helyzet további romlását."A Tonkini-incidensrol szóló újságcikken is látszik, mennyire nem bíznak az amerikaiakban.
"Amerikai részrol azt állítják, hogy a Maddoxra 3 torpedót lottek ki és azt ágyúkkal is lotték az észak-vietnami partvidék és a Kínai Népköztársasághoz tartozó Hajnan szigetek között félúton. A közelben tartózkodó egyik amerikai repülogép-anyahajó 4 harci repülogépe a romboló segítségére sietett. Az állítólagos támadók ezután visszavonultak."
Sokkal nagyon bizalommal voltak az észak-vietnami jelentések iránt, melyek arról szóltak, hogy az Egyesült Államok már hosszú ido óta folyamatosan próbálkozik, be-behatol a vietnami felségvizekre, hogy elfoglaljanak halászhajókat és partra tegyenek kémeket és diverzánsokat, hogy azok diverziós tevékenységet folytassanak a partvidéki körzetekben.
Az indokínai kérdés megoldására a SZU is egyetértett az ENSZ fotitkárával, s a szovjetek is a tizenhathatalmi konferencia összehívását követelték. Persze nekik is jó volt a háború, kipróbálhatták fegyvereiket, új fejlesztéseiket, támogatták Észak-Vietnamot és a Vietcongokat, mintegy évente 1 milliárd dollárral. Számukra is nagyban közrejátszott a politikai és gazdasági érdekek. Jelen akartak lenni nemcsak Közép-Kelet-Európában, de Délkelet-Ázsiában is. A háború befejeztével a szovjet vélemény szerint ok kerültek ki gyoztesen a háborúból. Onáluk volt a hidegháborúban az elony, de késobb kiderült, nem mentek vele túl sokra, hiszen a kilencvenes években mégis az USA lett a legfobb hatalom, s Oroszország került bajba.