Machu Picchu

Az UNESCO lassan negyedszázada, 1983 óta tartja számon a világörökség részeként az 1911-ben felfedezett, tengerszint felett 2430 méteren elterülő, több mint ötszáz éves inka várost, Machu Picchu-t.Peruban, a Vilcanota-folyó bal partján, Urubamba tartomány Machu Picchu-i kerületében, Cusco városától 70 kilométerre északnyugatra, a gazdag flórájú és faunájú trópusi erdő közepén, lélegzetelállító szépségű tájban bújik meg az inka birodalom legkáprázatosabb urbánus teljesítménye.
A szakértők úgy tartják, hogy a Machu Picchu - Öreg Hegy, Machu Piqchu kecsua kifejezésből - néven emlegetett várost az 1440 körül alapította Pacsakutek (Pachacútec Yupanqui, "Ő Aki Visszatért A Földre"), az inka birodalom királya. A történelmi töredékekből annyi szűrhető le, hogy az inkák kevesebb mint száz évig lakták gyönyörű városukat, három emberöltő múltán, körülbelül Pizzaro 1532-es hódításakor tűntek el, bár egyes feljegyzések a hódítók által behurcolt himlőt nevezik meg fő ellenségként, mint ami hamarabb végzett a lakossággal a spanyol fegyvereknél.
A kísértetvárosról évszázadokig csak a helybéliek tudtak, az Andokban bolyongó dél-amerikai indiánok olykor menedéknek használták az elhagyott épületeket. Hiram Bingham amerikai archeológus 1911-ben találta meg a várost, amiről száz évvel a felfedezése után derült ki, hogy nem igazi városról van szó: Machu Picchut - csakúgy, mint a fáraók az egyiptomi piramisokat - Pacsakutek király pazar temetkezési helynek szánta. Mások szerint az inka nemesség üdülőhelynek használta. Megint mások szerint az inka birodalom közigazgatási központja volt, és egyben az inka arisztokrácia menedéke is, ha támadás érte az országot. A szakértők szerint a fennmaradt falakból kiszámolható, hogy legfeljebb körülbelül 750 ember élhetett a fellegvárosban egy időben. Az esős évszakban feltehetőleg még ennél is kevesebben lakták, ha pedig éppen egy nemes sem tartózkodott a városban, akkor szinte alig lézengtek a kőutcákon azt emberek.
A város építésének részletei azonban jócskán a múlt ködébe vésznek. A kereket és a habarcsot nem ismerő, fémeszközöket nem használó inkák egészen különleges építési módszereket dolgozhattak ki a kétezer méteres magasságban felépítendő városhoz. Hogy mi volt a módszer, az máig titok.