Kínai Nagy Fal

Főoldal	Kínai Nagy Fal
Kínai Nagy Fal Petra romváros Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobor Machu Picchu Chichén Itzá Colosseum Tadzs Mahal	A Kínai Nagy Fal (Csang cseng) az i. e. 3. század és i. sz. 17. század eleje között Kína északi határán épített erődítményrendszerek összessége, amelynek célja az volt, hogy a földművelő Kínát megvédje az északi nomád törzsek támadásaitól. Az egyik forgalomban lévő hivatalos adat a fal hosszát 6 352 km-re teszi, de más becslések 3 000-10 000 km között ingadoznak. A Ming-kori fal legkeletibb végpontja a Shanhaiguan átjáró a Bohai-öböl partján, legnyugatibb vége pedig a Jiayuguan (Csia Jü-küen) átjárónál található Gansu (Kanszu) tartományban. A nagy fal valójában soha nem volt összefüggő fal, különböző erődítményekből állt, amelyeknek jellege és elhelyezkedése a mindenkori politikai helyzettől függően változott. Az első védelmi rendszert Csin Si Huang-ti kezdte kiépíteni az i. e. 210-es években a Hadakozó fejedelemségek korának korábbi falszakaszait felhasználva. A későbbi dinasztiák némelyike új erődítményeket húzott fel (Han, Szuj, Ming), míg más korszakokban a falat egyáltalán nem használták. A ma látható falszakaszok az 1368 és 1644 között urakodott Ming-dinasztia idején épültek; ezeket már téglából emelték, de a korábbi erődítmények fő építőanyaga a döngölt föld volt. A falon nyíllövésnyi távolságra egymástól bástyákat, erődítményeket és az ellenség esetleges támadásaira füsttel és tűzjelekkel figyelmeztető jelzőtornyokat építettek. A bástyákban, illetve az erődítményekben élelmiszert és fegyvereket tároltak. A falon és közelében csapatok állomásoztak, hogy időben jelezzék a külső támadásokat és a védelem első vonalául szolgáljanak.

Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobor

A Kínai Nagy Fal (Csang cseng) az i. e. 3. század és i. sz. 17. század eleje között Kína északi határán épített erődítményrendszerek összessége, amelynek célja az volt, hogy a földművelő Kínát megvédje az északi nomád törzsek támadásaitól.
Az egyik forgalomban lévő hivatalos adat a fal hosszát 6 352 km-re teszi, de más becslések 3 000-10 000 km között ingadoznak. A Ming-kori fal legkeletibb végpontja a Shanhaiguan átjáró a Bohai-öböl partján, legnyugatibb vége pedig a Jiayuguan (Csia Jü-küen) átjárónál található Gansu (Kanszu) tartományban.
A nagy fal valójában soha nem volt összefüggő fal, különböző erődítményekből állt, amelyeknek jellege és elhelyezkedése a mindenkori politikai helyzettől függően változott. Az első védelmi rendszert Csin Si Huang-ti kezdte kiépíteni az i. e. 210-es években a Hadakozó fejedelemségek korának korábbi falszakaszait felhasználva. A későbbi dinasztiák némelyike új erődítményeket húzott fel (Han, Szuj, Ming), míg más korszakokban a falat egyáltalán nem használták. A ma látható falszakaszok az 1368 és 1644 között urakodott Ming-dinasztia idején épültek; ezeket már téglából emelték, de a korábbi erődítmények fő építőanyaga a döngölt föld volt.
A falon nyíllövésnyi távolságra egymástól bástyákat, erődítményeket és az ellenség esetleges támadásaira füsttel és tűzjelekkel figyelmeztető jelzőtornyokat építettek. A bástyákban, illetve az erődítményekben élelmiszert és fegyvereket tároltak. A falon és közelében csapatok állomásoztak, hogy időben jelezzék a külső támadásokat és a védelem első vonalául szolgáljanak.