PlantOxy

Eszközök

Ellenőrizd tudásod

Jegyzetek

Káros anyagok

A NASA a Clean Air Study tanulmány keretében a kutatók olyan növények listáját állították össze, melyek leginkább alkalmasak lehetnek egy űrhajó levegőjének tisztítására. Ezek amellett, hogy sok széndioxidot képesek megkötni és oxigént előállítani, a levegőből hatékonyan szűrnek ki más káros vegyszereket is. A tudósok a növényeket lezárt plexiüveg kamrákba helyezték, az anyagokat pedig oda befecskendezték. Három kemikáliát vizsgáltak, a triklór-etilént, a benzolt és a formaldehidet.

Triklór-etilén

molekulaszerkezet

A triklór-etilén (TCE) hatékony oldószer különböző szerves anyagokhoz, képlete C2HCl3. Előállítása után először az 1920-as években növényi olajok kinyeréséhez, majd később az 1950-as végétől napjainkig gépek fém alkatrészeinek zsírtalanításához használták. Alkalmazásra kerül még nyomtatótintákban, festékekben, lakkokban, fénymázakban és ragasztókban. 1975 óta a vegyszert az Amerikai Rákkutatási Intézet tanulmánya után, melyben egerek gyomrába triklór-etilént juttattak, erős májrák keltőként tartják számon. Különleges veszélyforrás az embere és a környezetre, visszafordíthatatlan egészségkárosodást okozhat.

Benzol

molekulaszerkezet

A benzol fontos szénhidrogén, képlete C6H6. Igen széles körben alkalmazott oldószer. Először Michael Faraday fedezte fel 1825-ben, amikor gázokat cseppfolyósított. Irritálja a bőrt és a szemet. Károsítja a genetikai anyagot (mutagén) és rákkeltő is. Nagy mennyiség belélegzése esetén szédülés, gyengeség, felfokozott hangulati állapot, fejfájás, émelygés, homályos látás, légzőszervi megbetegedés, szabálytalan szívverés, máj­- és vesekárosodás, bénulás, ájulás léphet fel.

Formaldehid

molekulaszerkezet

A formaldehid fontos vegyipari alapanyag, képlete H2CO. A műanyaggyártáson kívül gáz formájában helyiségeket fertőtlenítenek vele, 40%-os oldatát pedig formalin néven forgalomba hozzák. Magyarországon bejelentett veszélyes anyag, fokozottan tűzveszélyes, levegővel keveredve pedig robbanásveszélyes. A formaldehid mérgező, az USA-ban rákkeltő anyagként is számon tartják. Belélegezve a szem irritációját, a nyálkahártyák égető érzését, az asztmás tünetek erősödését, fejfájást, fulladást okozhat.

Beteg Épület Szindróma

A lakásokban és irodákban – melyeket egyre inkább próbálunk leszigetelni – egyre több mesterséges anyagot találunk. Az ezekből „párolgó” vegyszerek annyira telítődhetnek a levegőben, hogy az már betegségeket okoz. A bevezetőben említett NASA-kutatás kimutatta, hogy szobanövények elhelyezésével jelentősen csökkenthető a fenti és más illékony szerves anyagok koncentrációja. Megfelelő szellőztetéssel kombinálva ez segíthet megtisztítani a „beteg épületeket”.