Bolyai Farkas 1775. február 9-én született Marosvásárhelyen. Egyik legnagyobb magyar matematikus. Iskoláit a nagyenyedi református kollégiumban kezdte. Hamarosan a „Kemény” családhoz került házitanítónak. 1790-ben a kolozsvári iskolába iratkozott, majd 5 év után Németországba utazott. Itt először a jénai, majd a göttingeni egyetem következett. Itt ismerkedett meg Gausszal, kivel sokat gondolkodott a párhuzamosság (euklidészi) problémáján. 1800-ban visszatért Magyarországra. Feleségül vette Benkő Zsuzsannát. Majd 1802-ben Kolozsvárott megszületett fiuk János. Bolyai Farkas 1804-ben, a marosvásárhelyi kollégium matematika - fizika - kémia szakos tanára lett 47 évig. Részt vett a város szellemi életében. Szépirodalmi műveket fordított. Továbbra is foglalkoztatta a matematika. Matematikai művei (Aritmetika, Tentamen) nem találtak megértésre. Magánélete sem alakult szerencsésen. Felesége 1821-ben meghalt. Miután második felesége is meghalt, az életben már nem érte őt sok öröm. 1856-ban ő maga is meghalt.
Bolyai János Kolozsvárott született 1802. december 15-én. Apja ismertette meg vele az euklidészi geometria alapjait, még fiatal korában. 16 éves korában apja a bécsi hadiakadémiára küldte. Itt nem csak matematikai tudásával tűnt ki, hanem jó hegedűvirtuóz és vívó is volt. Apjával folyamatosan levelezett. Miután befejezte tanulmányait, alhadnagyként Temesvárra került. 1823-ban kidolgozta a nem euklidészi geometria alapjait. Közben főhadnagy lett. 1832-ben már századosként, Csehországba vezényelték. Ekkor már elkeseredettebb volt, mint eddig, mivel Gauss nem értékelte munkáját, az Appendixet. 1833-ban nyugdíjba ment, így többet tudott foglalkozni a matematikával. Apja volt az egyetlen ember, akivel meg tudta osztani matematikai 'gondjait', viszont nem értették meg egymást, így vetélkedésbe keveredtek. Apja halála után teljesen egyedül maradt. 1857-től sokat betegeskedett, 1860-ban elhunyt. Az utókor számára nagy felfedezést tett, mivel megoldotta a párhuzamosság problémáját, ami édesapjának nem sikerült.
Ma mindketten Marosvásárhelyen vannak eltemetve. Mindkettőjük munkásságát csak haláluk után értékelték.