 |
|
|
|
|
A bolygó (planéta) szó a görög planetai szóból ered, és szó szerint bolyongót, csavargót jelent. Már az ókorban megfigyelték, hogy a bolygók mozgása eltér a csillagokétól. Az év különböző szakaszaiban más és más helyen tűntek fel az égbolton. Az öt „bolygó-csillagot” az emberek már a régebbi időkben ismerték, és nevekkel látták el. Korunkban az ókori római mitológiából ismert nevekkel azonosítják őket:
 Az Uránusz az ókor bolygója. 1781-ben fedezte fel a német származású angol csillagász és optikus William F. Herschel. A nevét Johann E. Bode adta neki az ókori görök mitológiában lévő ég istennője után. A Neptunusz felfedezése volt az első olyan csillagászati felfedezés, amelyet céltudatosan kerestek, mivel korábban matematikailag megjósolták jelenlétét. A Plútó is matematikai számításoknak köszönheti felfedezését. Később kiderült, hogy a Plútó megtalálása a szerencsének volt köszönhető, mivel nem fejthetett ki nagy hatást a Neptunusz pályájára, amelynek szabálytalansága csupán mérési pontatlanság volt. Az újonnan felfedezett két bolygó neve szintén a római mitológiából származik. Neptunusz a tenger, Plútó pedig az alvilág istene. A fizika paraméterek alapján a planétákat két csoportba sorolhatjuk. A Föld típusú bolygók, a miénkhez hasonlóak alkotják az első csoportot. Az ilyen típusú égitesteket általában fémek és szilícium alapú kőzetek alkotják. Atmoszférájuk általában nehezebb elemekből áll (oxigén, nitrogén, szén-dioxid). A Merkúr, hála napközelségének, már elveszítette atmoszféráját. A második-csoportot a Jupiter-típusú bolygók alkotják: a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. Ezek a Naprendszer gázóriásai. A Plútó kilóg a sorból. Méretét és összetételét tekintve leginkább az óriásbolygók holdjai közé sorolható. Az óriásbolygók nagyobb tömegűek a Föld-típusúaknál. Hatalmas gravitációjuk miatt légkörüket nem tudták elhagyni a ritkább gázok, így atmoszférájukat főként hidrogén és hélium alkotja. A bolygókhoz kapcsolódó táblázat itt érhető el. |