Utasszállító űrrepülőgépek
Az első embert szállító űrhajó kilövésétől (Vosztok-1, 1961. április 12.) kezdve a kutatók mind arra törekednek, hogy erősebb, biztonságosabb, és többször felhasználható űrhajókat építsenek. Az igazi nagy előrelépést az amerikaiknál a Space Shuttle kifejlesztése hozta meg, de a Columbia 2003. február 1-én bekövetkezett katasztrófája után sokáig nem is használták egyiket sem. Eközben azonban a fejlesztések tovább folytatódtak, és a nagy űrügynökségek mellett magáncégek is beszálltak a versenybe.
Phoenix SpaceShipOne SpaceShipTwo NASA Space Shuttle Soyuz
Phoenix
A programról:
Űrsikló prototípus. Az EADS készítette el a még csak tervben létező Hopper előfutáraként, hogy teszteket futtasson rajta. Méreteiben hatoda a Hoppernek, amit már valóban utasok szállítására használnának. A gépet nem pilóta vezeti, irányítása automatikus. Ez lesz az első nem katonai célokra készülő jármű, és valószínűleg szerves részét fogja képezni a Nemzetközi Űrállomás projektnek. A fejlesztések eddig 8,2 millió euróba kerültek.
Adatok:
pilóta nélküli gép, hossza: 6,9 méter, szárnyfesztávolsága: 3,9, méter tömege 1200 kg, maximális sebessége: 450 km/h
Sikerek:
2004. május 8-án sikeres siklórepülést hajtottak végre Svédország északi részén. A kísérletben egy nagy teherbírású helikopterről eresztették el 2400 méteres magasságban, majd a gép 450 km/h-s sebességre gyorsult, és végül 90 másodperc után tökéletesen landolt. Az űrsiklót természetesen nem pilóta, hanem GPS irányította.
SpaceShipOne (SS1) vagy N328KF
A programról:
Az Ansari X-díj elnyerése, azaz egy szuborbitális repülőgép építése volt az elsődleges célja a Scaled Composites vállalatnak. A 10 millió dolláros díjat az kaphatta meg, aki 100 km magasságba juttat két utasnak megfelelő (270 kilogrammos) hasznos teherrel, biztonságosan földet is ér, majd ezt két héten belül meg is ismétli. Ez a következő módon sikerült nekik: két repülőgépet építettek, az egyik a White Knight, ami 14350 méteres magasságig a hasához erősítve vitte a SS1-t majd ott elválltak, a SS1 beindította különleges hajtóművét (ami dinitrogén-oxid és műgumi keverékét égeti). Az N328KF az a név, amin Egyesült Államok Szövetségi Repülési Hivatalában (FAA, Federal Aviation Administration) regisztrálták: N jelzést kap az USA-ban minden repülőgép, a 328KF pedig a 328 ezer lábat (Kilo Feet) (=100040 kilométer), a repülőgép maximális repülési magasságát jelöli (eredetileg az N100KM-et szerették volna, de ez a név már foglalt volt). A Scaled Composites vállat elnöke Burt Rutan (aki a repülőgép tervezője is egyben) gyerekkori álma beteljesülését látja a projektben, miszerint egyszer majd súlytalanul lebeghet az űrben. Az űrrepülőgép fő szponzora Paul Allen, a Microsoft társalapítója, és a föld 7. leggazdagabb embere.
Adatok:
egy pilóta vezeti, és két utas lehet vele, hossza: 5 méter, szárnyfesztávolsága: 5 méter, üresen a tömege: 1200 kg, maximális tömege: 3600 kg, maximális sebessége 3,09 Mach (3518 km/h)
Sikerek: 
2004. október 4-én megnyerte az X-díjat. A Mojave reptérről indult Brian Binnie vezetésével. A White Knight-tal való szétválás után 90 másodperc alatt a hangsebesség háromszorosára gyorsította magát. Ekkor túllépte az űr határát (100 km), majd a már előzőleg 65 fokos pozícióba állított szárnyakkal stabilan visszatért a légkörbe. 15500 méter magasságban a szárnyait újra alapállásba fordította, és siklórepüléssel visszatért a Mojave repülőtérre.
Ezzel a repüléssel megdöntötték a North American X-15-ének 1963-ban felállított 107,2 kilométeres magassági rekordját.
SpaceShipTwo (SS2)
A programról:
A SpaceShipOne sikerein felbuzdulva, a Scaled Composites vállalattól az angol milliárdos, Sir Richard Benson, 5 hajót rendelt új vállalata a Virgin Galactic számára. Ezek a repülőgépek lesznek a SS2-k, amik már kétszer nagyobbak lesznek elődjüknél a SS1-nál, és teljesen át is tervezik őket az SS1-nál felmerült stabilitási gondok miatt. Természetesen hozzájuk tartozik a White Knight Two (vagy Eve), ami szintén kétszer nagyobb lesz a White Knight-nál. Az első űrhajó neve VSS (Virgin Space Ship) Enterprise (Star Trek-ből ismert Starship Enterprise-ra utalva) lesz, és ahogy majd a testvérei is, fizető űrturistákat fog szállítani a Föld légkörén kívülre, hogy azok megtapasztalhassák a mikrogravitációt, és gyönyörködhessenek a Földben. Az első járatot valószínűleg a Mojave repülőtérről fog indulni, de Sir Richard Benson gondoskodott már egy új-mexikói űrállomás építéséről is. Az utasokat csak egy rövid szub-orbitális repülésre viszik 135-140 km magasságba, de ha a program sikeres lesz, akkor a SpaceShipThree már orbitális útra viszi az embereket. Jegyek már most is vásárolhatók 200 ezer dollárért, amiből 20 ezer dollárt kell előre letétbe helyezni. Úgy tervezik, hogy évente 3000 turistát képeznek ki, kiindulási pontonként és űrhajónként.
Adatok:
kétfős személyzet, és hét utas lehet vele, kabinjának mérete pedig valószínűleg meg fog egyezni Gulfstream V business jetjéével, azaz több mint 1,9 méter magas és 2,2 méter széles lesz
Sikerek:
Egyelőre nincs hír róla.
NASA Space Shuttle
A programról:
Az Apolló-program befejeztével a NASA más célok felé tekintett. Ezek közé tartozott a Space Shuttle űrrepülőgép kifejlesztése is, a tervezett űrállomással és az emberes Mars-expedícióval együtt. Kellő anyagi támogatás hiányában a NASA vezetői az újból felhasználható űrrepülőgép terve mellett álltak ki, abban bízva, hogy a Kongresszus később jóváhagyja a további elképzeléseket is. Időközben még rosszabbra fordult a pénzügyi helyzet, s az űrrepülőgépen további átalakításokat kellett végrehajtani annak olcsóbbá tételéhez. A végső tervet 1972. január 3-án hagyta jóvá Richard Nixon elnök. Az űrrepülőgép tulajdonképpen egy űrhajó és egy repülőgép tulajdonságait egyesíti magában. Gyakorlatilag majdnem minden része újrahasznosítható, vagy azzá tehető, kivéve a nagy üzemanyagtartályt, melyet nem lehet visszanyerni. A Shuttle flotta felépítéséhez 5,15 milliárd dollárt kapott a NASA, míg a teljes beruházási költség több, mint 10 milliárd dollárra rúgott 1981-ig. Két gyorsító gyorsítórakétát (booster) is terveztek az űrrepülőgép mellé, melyek az olcsóbb fejlesztés miatt szilárd hajtóanyagúak lettek. Ez a biztonságosság rovására ment, hiszen egy rosszul időzített begyújtás esetén igen kis esély marad a menekülésre. A Shuttle létrejöttét befolyásoló pénzügyi korlátok egy, az eredetitől lényegesen egyszerűbb kivitelű űrsikló létrejöttére adtak lehetőséget. Egy Kanadában kifejlesztett 15 m hosszú robotkar is felkerült az űrrepülőgépre, mellyel a bonyolultabb ki- és beemelések hajthatók könnyen végre.
Adatok:
10 űrhajós (a legénység legtöbbször 5 vagy 7 tagú), hossza: 37.23 méter, szárnyfesztávolsága: 23.79, méter Teljes indítási tömeg: 2041 tonna, Keringési sebesség: 27875 km/h (7.7 km/s)
Sikerek:
Az elnöki döntés értelmében építendő négy Shuttle közül a Columbia készült el először. Legelőször 1981. április 12-14. között repült fedélzetén John young parancsnokkal és Robert Crippen újonc űrhajóssal. Az eredményes berepülés után április 14-én tért vissza a Földre, és sikeres leszállást hajtott végre a kaliforniai Edvards légibázison, egy kiszáradt sós tó helyén kialakított repülőtéren. A rákövetkező évekre egyre több űrrepülőgépes kísérletre került sor, s szinte már menetrendszerűvé váltak a Shuttle indítások.
Kudarcok:
Az űrrepülőgépes program előrehaladását nagymértékben visszavetette a Challenger 1986. január 28-án bekövetkezett tragédiája. Az oldalsó szilárd hajtóanyagú rakétafokozat szigetelési hibái miatt a start utáni 73. másodpercben az űrrepülőgép felrobbant.
1988-ra kijavították az űrrepülőgép-rendszer hibáját, és ismét megindultak a repülések, azonban az elpusztult Challenger miatt a NASA már nem tudta teljesíteni az amúgy is szorosra tervezett ütemtervet.
2003. február 1-én visszatérés közben a Columbia űrrepülőgép Texas állam fölött felrobbant és a fedélzetén tartózkodó űrhajósok meghaltak. A következő napokban a robbanás környékén elégett maradványokat találtak az űrrepülőgépből. A Columbia éppen egy 16 napos küldetésen (STS-107) volt túl, amelynek keretében több tudományos kísérletet végeztek. A katasztrófát valószínűleg egy indításkor leváló törmelék okozta, amely eltalálta az űrrepülőgépet, és visszatéréskor a sérült szárny már nem bírta a terhelést. Itt is hét ember halt meg, köztük az első izraeli (Ilan Ramon), aki eljutott az űrbe.
Szojuz (Soyuz)
A programról:
A Sergey Korolyov tervezte meg, és 1967. április 23-án végezték vele az első emberes űrrepülését. A neve Szövetséget jelent. Eredetileg az szovjet Luna programhoz fejlesztették ki, de végül az űrállomások ellátását, és személyzetének cseréjét biztosították, és biztosítják ma is. Igaz, első próbarepülés és a Soyuz 11 repülése is sikertelen volt, viszont a program maga sikeresnek mondható. A Nemzetközi Űrállomáson is Soyuz-ok látják el a leállított CSV program (ami az űrállomás mentőhajója lett volna) helyét is, igaz ez az oka annak is, hogy az állandó személyzet csak 3 fős. A belső rendszereit már négyszer áttervezték és átépítették, az első generáció az eredeti Soyuz-ok voltak 1973-ig, a második a Soyuz Ferry (komp) volt 1981-ig, majd ezt követte a Soyuz-T, aminek már a napelemeit is kicserélték és a kozmonauták már űrruhában is elfértek benne. A negyedik generáció volt a Soyuz-TM, és egy Kurs (kurzus) nevű autómatikus dokkolórendszerrel volt ellátva. A mostani, azaz ötödik generáció a Soyuz-TMA, ami teljesen a betölti a az ISS-on a személyzetcserét és a mentőhajó szerepét. A Szojuz űrhajóból fejlesztették ki a több utánpótlást szállító, személyzet nélküli Progressz teherűrhajót.
Adatok:
maximum három fős személyzet, hossza 7.5 méter, átmérője 2.5 méter, napelemek fesztávolsága 10.1 méter, tömege pedig 7.3 tonna
Sikerek: 
A program sikeresnek mondható, igaz eredeti célját a Hold elérését nem teljesítette, viszont sok űrállomást, köztük a Salyut-ot, a Mir-t és az ISS-t is szolgálta, sok kísérletet végeztek rajta, sőt volt egy közös Apollo-Soyuz program is, az első kísérlet egy Nemzetközi Űrállomásra.
