AZ ŰRTURIZMUS

Főoldal Eddigi Űrturisták Előnyei, hátrányai
Űrutazás hatása az emberekre Képek Űrügynökségek
Űrállomások és szállodák Utasszállító űrrepülőgépek


      

Előszó

Bizonyára mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy egy nap kimegy a repülőtérre, felszáll egy furcsa kinézetű gépre, és elutazik a Holdra vagy a Marsra, egy hétvégére lazítani. Ez az álom már nem is olyan elképzelhetetlen, ugyanis a technológia rohamosan fejlődik, és már az egyszerű embereket is képesek felkészíteni arra, hogy elviselje az űrutazás nehézségeit.
Igaz ma még az átlagember nem engedheti meg ezt a kis „kiruccanást”. Amíg nem készülnek el az energiatakarékosabb űrrepülőgépek, és nem alakulnak át utasszállítókká, addig ez biztosan így is marad. De az, aki kifizeti a 20 millió dolláros (kb. 4 milliárd forint) költséget, és az azt megelőző felkészítő kurzus költségeit, ami majdnem még egyszer ennyi, elindulhat élete nagy kalandjára. Már vannak olyan emberek, akik ezt megtették, és egy örök életre szóló élménnyel gazdagodtak.
Az, hogy milyen turisztikai lehetőségeink vannak az űrben, még eléggé kiforratlan. Úgy tervezik különböző országok vállalatai, hogy Föld körül keringő és a Holdra telepített szállodákat fognak építetni. Később a Marson is állandó lakóházak fognak megjelenni, és külön ország lakosainak tekinthetjük az ott élőket.
Az űrturizmus most még gyerekcipőben jár, de nagyon gyorsan, és látványosan fejlődik. Remélhetőleg még a mostani generáció megéri azt, hogy a nyaralási lehetőségekben a Mars, vagy Hawaii közt kell döntenie.

Források      Linkek      Alkotók      Honlaptérkép      Fogalommagyarázat      Extrák