Űrállomások és szállodák
International Space Station CSS Skywalker
Nemzetközi Űrállomás (ISS, International Space Station)
A programról: 
1984-ben Ronald Reagan elnök meghirdette a Freedom-programot. Az űrállomást nemzetközinek tervezték, az USA, Nyugat-Európa, Japán és Kanada vett volna benne részt. Az űrállomás négy modulból állt volna, amelyek egy 66 méter hosszú vázszerkezetre lettek volna felszerelve. A váz két végére 34x12 m-es napelemtáblákat terveztek. A négy modulból kettőt a NASA, a harmadikat (Columbus) az ESA, a negyedik (JEM) modult a NASDA (Japán Űrügynökség) készítette volna el. Kanada egy manipulátorkarokkal felszerelt javítórobotot épített volna, amelyhez felhasználták volna az űrrepülõgépen lévő robotkarral szerzett tapasztalatokat. A Freedom építéséhez körülbelül 20 repülésre lett volna szükség. Az elsõ űrrepülőgép startját, amely megkezdte volna az űrállomás építését, 1995-re tervezték. Később egyértelművé vált, hogy az űrállomás költségvetését alulbecsülték, ezért a programban résztvevõ országok a romló gazdasági helyzet miatt nem vállalták a megépítését. Elnöki rendelkezésre a NASA többször átdolgozta az űrállomás terveit, amelyet időközben Alfa névre kereszteltek át. Az Egyesült Államok 1993-ban bevonta Oroszországot is a "Nemzetközi Űrállomás" programba. 1994-ben az amerikaiak aláírtak egy szerződést az oroszokkal arról, hogy az oroszok lehetővé teszik az amerikai űrhajósok kiképzését a Miren, és a Nemzetközi Űrállomás orosz szerkezeti elemeket is fog tartalmazni. (Ezeket eredetileg a Mir-2 programhoz használtak volna fel.)
Az építés:
Legelőször 1998. november 20-án fellőtték az orosz Zarya (Hajnal) vagy FGB (Functional Cargo Block) modult. Feladata először az energia-előállítás, és a kommunikáció, majd az irányítás. Méreteit tekintve 12.6 m hosszú és 4.1 méter átmérőjű, tömege 19.323 tonna, működését 15 évre tervezték.
Nem sokkal a Zarya űrbe érkezése után, 1998. december 4-én az Endeavour űrrepülőgép felvitte az amerikai Unity (egység) vagy másik nevén (Node-1) modult, ami egy hengeres kikötõegységbõl és a két végén lévõ, csonka kúp alakú, zsilipes dokkolószerkezetbõl áll. Oldalán további négy dokkolóegység található, ahová a később elkészülő modulok csatlakoznak. Hossza 5.49 méter, átmérője 4.57 méter, tömege pedig 11.612 tonna.
A következő egység a Zvezda (Csillag) vagy másik nevén Service Module volt, amit 2000. július 25-én csatlakoztattak a Zarya-hoz. Ezt a modult a Mir űrállomás alapegységéből fejlesztették ki. 13.1 méter hosszú, 4.2 méter átmérőjű, tömege pedig 19.01 tonna, a napelemeinek fesztávolsága 29.72 méter. Rendeltetése szerint lakómodul, viszont az űrállomás építésének korai szakaszában az elektromos energia elosztását, az életfenntartást, az adatfeldolgozást, a repülésirányítást, és a pályamódosításokat végezte. Egy kommunikációs rendszer is van a fedélzetén, amely földi utasításokkal is kezelhető. A hátsó részén található egy dokkolóállomás, ahová a Progressz és Soyuz űrrepülőgépek. Itt található az orosz Elektron oxigéngenerátor rendszer, ami elektrolízissel állít elő a vízből oxigént.
Ezután, 2000. október 11. és 24. között, rácsszerkezetet csatlakoztattak az Unity-hez, a Z1 Truss-t. Ez a rácsalap négy giroszkópot tartalmaz, és az állomás stabilizálást szolgálja. Ekkor csatlakoztatták a PMA-3 dokkoló-zsilipelőt is.
Azután a P6 rácsszerkezet következett a hozzá tartozó napelemtáblákkal. 2000. november 30-án vitte fel az Endeavour űrhajó, egy újabb energialökethez jutott az állomás.
A következő modul, az amerikai Destiny (végzet) 2001. február 7-én indult el az Atilantis űrhajó rakterében. Az űrállomáshoz érkezve az STS-98 legénysége a Unity modulhoz kapcsolták a 14.5 tonnás alumínium egységet. Ez egy laboratórium, ami magába foglal 3 hengeres és két kúp alakú részt (ezekkel lehet csatlakozni más modulokhoz). A feladata, hogy áramot, hűtővizet és levegő megújítást nyújtson, de gondoskodik még a hőmérsékletről és a páratartalomról is. Hossza 8.53 méter, átmérője 4.25 méter.
Ez követően 2001. április 19-én elindult a Canadarm2 nevű robotkar az Endeavour fedélzetén. A kanadai gyártású eszköz 17.6 méter hosszú, és könnyen tudja mozgatni a rakományokat az űrállomás körül, és segíteni tud a dokkolásban is.
2001. július 12-én szintén az Endeavour vitte fel a „Quest” Joint Airlock (közös légzsilip) modult. Addig ugyanis, ha az űrállomáson lakó amerikaiak űrsétát kívántak tenni, meg kellett várniuk egy űrhajót, ugyanis az ő űrruhájuk nem fért ki se a Zvezdán, se a Zaryán lévő légzsilipen. Az egység két részből áll, az egyik a felszerelés zár (Equipment lock), a másik a legénység zár (Crew lock), és ezen kívül van még két külső oxigéntartály és két külső nitrogéntartály ráerősítve. A Unity modulhoz csatlakoztatták, és ez az amerikai szerkezet megkönnyíti az űrállomás javítását is. Hossza 4.1 méter, átmérője 2.6 méter, tömege 3.9 tonna.
Eredetileg két orosz dokkoló kamrát kívántak létesíteni, de a második egységet tervét törölték. 2001. október 8-án kapcsolták rá a Zvezda modulra a DC-1-et (Docking Compartment-1). Erre kapcsolódhatnak rá az orosz Soyuz-TMA és Progress-M űrrepülőgépek. Hossza 4.9 méter, átmérője 2.25 méter, tömege 3.676 tonna.
2002. április 8-án indították el az Atlantis űrsiklót az S0 rácsszerkezet, amit sikeresen a Destiny modulhoz csatoltak. Ez formálja az űrállomás gerincét, és ehhez fogják csatolni a többi rácsszerkezetet, amik a napelemtáblákat fogják majd tartani.
2002. június 5-én indult útjára az MBS (Mobile Base System), az a munkaplatform, ami biztosítja a Canadarm2 oldalirányú mozgását. Az űrállomás testét borító sínrendszeren tud haladni, így a robotkar sokkal távolabbi dolgokat is el tudja érni.
2002. október 7-én az Atlantis vitte fel az S1 rácsszerkezetet, amit az S0 rácsszerkezethez csatoltak. Ez az egység 3 hűtőradiátorral, és azzal sínpárral rendelkezik, amin az MBS tud haladni. Méretet tekintve 13.7 méter hosszú, 4.6 méter széles, és 3 méter magas, tömege pedig 12.598 tonna.
2002. november 24-én az Endeavour űrrepülőgép vitte fel a P1 rácsszerkezetet, ami mindenben hasonlít az S0-hoz, kivéve abban, hogy az S0 rácsszerkezet másik oldalára csatolták rá.
Ezután egy nagyobb szünet állt be az építésben, és végül 2005. Július 26-án a Discovery űrsikló felvitte az ESP-2-t (External Stowage Platform, Külső Rakodó Platform). Ez a 4.2 méter hosszú, és 2.2 méter széles eszköz 3 tonna terhet képes megtartani, és a Quest légzsiliphez csatolták, így az űrsétát végző asztronauták könnyen elérhetik a javításhoz szükséges eszközöket.
Ezen kívül még sok modult fognak csatolni a Nemzetközi űrállomáshoz, és még a rácsszerkezetek sincsenek készen, amik a további napelemek fogják tartani, de az állomás már most is sikerrel üzemel.
Szemyélyzet: 
Az első, történelmi ajtónyitásra és a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére történő átszállásra 1998. december 10-én, magyar idő szerint este kilenckor került sor. Az Endeavour parancsnoka Cabana és az orosz Krikaljov együtt lebegett át a tágas amerikai kikötő modulba a Unity-be, bekapcsolták az ottani lámpákat, és az utánuk belebegő személyzet többi tagjával együtt hozzáfogtak a belső rendszerek ellenőrzéséhez. Egy óra múlva Cabana és Krikaljov kinyitotta az orosz gyártmányú központi irányítóegység, a Zarya ajtaját is. Eredetileg 7 fősre tervezett állandó legénység helyett 3 fős legénység váltja egymást. Az eddig állandó legénység tagjai oroszok és amerikaiak voltak, de 2006. március 30-án induló 13. állandó legénységben már egy német férfi (Thomas Reitner) is benne lesz.
Magyar eszközök az ISS-en:
A KFKI Atomenergia kutatóintézetben kifejlesztett sugárdózis mérő eszköz, a Pille 2003. augusztus 31-én, egy Progressz teherűrhajó fedélzetén került a Nemzetközi űrállomásra. A gép, aminek egy korábbi verzióját Farkas Bertalan is magával vitte, a kozmikus sugárzást hívatott méri. Ezzel az eszközzel tudják kontrollálni az űrsétát tevő űrhajósok, hogy mennyi időt tölthetnek az űrállomás védőburkán kívül. A mostani eszköz teljes neve Pille-MKSz.
Hol van most az ISS? - (Új ablakban nyílik)
CSS (Commercial Space Station, Kereskedelmi Űrállomás) Skywalker
A programról: 
A Bigelow Aerospace-t azért alapította a szállodatulajdonos Robert Bigelow, hogy az űrben keringő hotelt építhessen. A 400 km magasan elhelyezett szálloda az úgynevezett Nautilus modulokból fog összeállni.
A Nautilus modulok:
A technológiai elképzelés a NASA-tól származik, a Transhab modulprojektből, amelyet 2000-ben zártak le. Eredetileg szállítómodulokat terveztek a Mars-utazáshoz. A modulok felfújhatóak, egy ilyen modul feljuttatása a Föld körüli pályára ugyanis lényegesen olcsóbb. A már befejezett, Nautilus nevű modul 14 méter hosszú, és feltöltött állapotban 6,5 méter átmérőjű páncélozott, felfújható kolbászra emlékeztet leginkább. A Föld körüli pályára juttatás során azonban átmérője mindössze öt méter lesz, miközben a modul külső burka a belső magot úgy öleli körül, mint egy papírtekercs. A világűrben a biztosítóreteszek kioldják az összenyomott törzset védő övet, a magba beépített műszerek pedig megtöltik a modult levegővel. Bár a modul átmérője ezzel csupán 1,5 méterrel nő meg, a felfújás után belül 70%-kal több hely lesz benne. A tömege csak 23000 kg, ami nagyban megkönnyíti föld körüli pályára állítását, és belső tere 330 köbméter lesz (az ISS-é 425 köbméter). Úgy tervezik, hogy több ilyen modult kapcsolnak össze, és valószínűleg 2010-re már megérkezhetnek rá az első lakók is. Egy éjszaka költsége 1 millió dollár lesz, ami nem is csoda, mivel a vállalat nagy pénzösszeget költött a fejlesztésekre.
America's Space Prize (Amerika űrdíja): 
Robert Bigelow cége által finanszírozott pályázat nyereménye nem kevesebb, mint 50 millió dollár. Az összeget eredetileg a NASA-val 50-50%-ban adták volna a győztesnek, de végül is kiderült, hogy az egész díjat a Bigelow Aerospace állja. Emellett egy 200 millió dolláros szerződés is jár egy a cég által kiválasztott gépnek (nem biztos, hogy a győztesnek), ami 6 repülést foglal magába, és a sikerek után további 800 millió dolláros (4 és fél évre, 24 repülésre szóló) szerződés is kilátásba került. Az nyerhet a megmérettetésen, aki 2010. január 10-ig 400 km magasságban kétszer megkerüli a Földet, majd visszatér, és tettét 60 napon belül megismétli. Az első repülés során elég csak demonstrálni azt, hogy a gép 5 embert képes szállítani, de a második repülés során valódi személyzettel kell repülnie. Az űreszköz legalább 80%-ának újrahasznosíthatónak kell lennie, és képesnek kell lennie a CSS Skywalker-rel való összekapcsolódásra, és 6 hónapnyi közös keringésre. Eredetileg nem lett volna szükség új gépekre, mert Soyuz űrhajókat használtak volna, de azokra szükség van az ISS-nél, és valószínűleg az űrsiklókat is ki fogják vonni a forgalomból. Így megnyílt a lehetőség az új fejlesztésekre.
