A Tápió-vidék:

A vulkáni eredetű és mészkőhegyeivel tarkított Északi-középhegység legalacsonyabb dombsági területei és az Alföld hírneves "pusztái" között elterülő kistáj. Sajátos fekvése egy sokszínű vidék kialakulásához vezetett. Láthatunk szurdokszerű völgyeket, magas dombtetőket, kiterjedt árterületeket, szél formálta homokbuckákat, nyílt vizű mocsarakat, valamint szikes pusztákat.

A Tápió-mente nyugati részét a középhegység legalacsonyabb dombvidéke alkotja, amely a Monor-Irsai-dombság nevet viseli. Itt található a táj és egyben a Tápió-mente legmagasabb pontja, a 239 m magas Zsellér-hegy. A felszínt a pleisztocénban a finom porból keletkezett lösz fedi. A lösz jellegzetes lepusztulási formáit több helyen is megcsodálhatjuk: a löszvölgyek és löszhátak sokaságát, a meredek falszerű képződményeket, amelyek sajátos madárvilágnak adnak otthont a régióban. A löszvölgyek különleges típusát alkotják azok a rövid, ám szűk és igen mély löszszurdokok, melyek nemrég kerültek elő.

Az érdekes formák már több kutatás célpontjai voltak, a leghíresebb feltárást Pécsi Márton földrajzkutató végezte, aki a területen dolgozva végezte el a magyarországi löszök osztályozását.

A Tápió-vidék központi része az Alsó- és Felső-Tápió árterülete, illetve az ezekből kiemelkedő két, egymással párhuzamos homokvonulat alkotja. A két forráság a dombsági területeken fakad, majd innen folytatja útját DK-i irányba. Ezt a keskeny sávot nevezik földrajzi értelemben Tápió-vidéknek, amely tulajdonképpen a Tápió és -mellék vizeinek hordalékkúp síksága. Történelmi-néprajzi vonatkozásban azonban sokkal nagyobb e táj.

A központi vidék jellegzetes vonása a lápi-mocsári környezet. A jégkorszak idején Ős-Tápió haladt keresztül, amely több tíz méter vastagságban folyóvízi üledéket rakott le. Torkolati részének megsüllyedése miatt a folyó később bevágódott hordalékkúpjába, és így a szárazzá vált felszíneken a szél hatására megindult a futóhomokmozgás. Ekkor alakultak ki a 10-15 méter magas garmadabuckáknak nevezett homokdombok, amelyeket az itt lakók hegyeknek hívnak.
Ilyen pl.: a göbölyjárási Csillag-hegy. A vízfolyás állandó jelenlétének köszönhetően az Alsó- és Felső-Tápió árterületén több helyen láthatunk tőzeges területeket is.

Északi része szintén egy hordalékkúp síkság, amelyet azonban nem a Tápió, hanem a Zagyva folyó őse alakított ki. Később a folyó a kedvezőbb lejtést követve elhagyta egykori medrét, s ma a Tápió vizét vezeti le Magyarország 2. legnagyobb folyójába, a Tiszába. Az Ős-Zagyva egykori völgyében jellegzetes arculatú táj alakult ki. A folyó menti ártéren a patakok vize szétterült és három kiterjedt, több száz hektáros nyílt vizű mocsarat hozott létre. Északon a Hajta-mocsarat, a terület középső részén a Nagy-tavat, míg délen a Nagy-nádast. Napjainkra a folyószabályozások miatt a mocsaras területek aránya lecsökkent, azonban még ma is az Alföld egyik legnagyobb vizes élőhelyeként tartják számon, otthont adva a sokszínű vízi- és madárvilágnak. Az ártéri területek határát egy közel 10 m-rel magasabban fekvő löszhát jelzi. Ezek az ármentes területek jelentették az emberi letelepedés első helyeit. A letelepedésre utaló legkorábbi régészeti emlékek i.e. 4500-4000 körüli időkből származnak. A Tápió-vidék változatos adottságai tehát már az őskori ember számára is kedvező életfeltételeket jelentett.

A Tápió-mente életében mindig meghatározó szerepet játszottak a vizek. Még néhány évtizeddel ezelőtt is sok olyan forrás fakadt ezen a vidéken, amelyről kevesen tudnak. A dombsági terület majd minden völgyében volt legalább egy, de akár több állandó vizű forrás. Az utóbbi időben az aszályos időjárás, illetve az ebből adódó erős, több métert is elérő talajvízszint-csökkenés a források jó részét elapasztotta. Az állóvizek közül igen különlegesek a szikes tavak. Az Ős-Tápió egykori medreiben kialakult sós tavakat a XIX. sz. közepének jelentős földrajztudósa, Fényes Elek még közel 50-re becsülte.
Számuk azóta jelentősen csökkent, ma már nem éri el a tízet. Mindegyikre jellemző, hogy hóolvadást követően tavasszal víz borítja őket, majd nyár közepére teljesen kiszáradnak. A tartós vízhiány következtében az eredetileg fehér medrű, vakszikes tavak felszínét benőtte a növényzet. A legújabb kutatások szerint a dombság alól kilépő talajvizekből a nyomásváltozások következtében kiválnak a sók, amelyek szikesedéshez vezetnek.

A Tápió-mente talajtakarója a természetföldrajzi adottságoknak köszönhetően sokszínű. Hazánk egyik legaszályosabb időjárású vidéke. Az évi középhőmérséklet 10 C fok körül van. Sajátos fekvésének köszönhetően növényföldrajzi szempontból Magyarország egyik legváltozatosabb, egyben legbonyolultabb vidéke. Emellett említésre méltó a ritka fajokban gazdag növény-, állatvilága.