|
Magunkról:
A nagykátai Damjanich János Gimnázium 10. évfolyamos tanulói vagyunk. Különösen érdeklődünk a számítástechnika iránt ezért is jelentkeztünk erre a pályázatra. Az ötletet informatika tanárnőnktől, Srajber Gabriella tanárnőtől kaptuk, aki mindvégig kitartóan segítette a munkánkat. A készítésben részt vett még Hajnal Hajnalka, Horváthné Császár Katalin, Temesváriné Madai Gabriella és a Tápió-Vidék Alapítvány. A 6 fős csapat októberben állt össze, tagjai: Bea, Lilla, Rita, Dani, Bálint, Dénes. Mindannyian nagyon szeretjük a természetet, ezért is választottuk témánknak környezetünk, a Tápió-vidék bemutatását. A feladatokat a csapat tagjai között érdeklődésünknek megfelelően osztottuk ki. Mivel mindannyian emelt szinten tanuljuk az angol nyelvet, ezért a fordításokat is magunk végeztük.
Bea: készített a Tápió-vidék földrajzi áttekintését, részt vett a városok ismertetőinek megírásában.
Lilla: a csapat főszervezője, elkészítette a kvízt és ő is részt vett a városok ismertetőinek megírásában. Az angol részben a bonyolult kiejtésű magyar szavakat általa hallhatjátok.
Rita: vizuális felelős, ő készítette az április 4-ei csata fotóit, részt vett a Galéria és a háttér megszerkesztésében, az ő munkái a montázsolt képek.
Dani: a városok ismertetőit írta.
Bálint: elkészítette a menük gombjait, részt vett a városok ismertetőinek megírásában.
Dénes: ő szerkesztette a honlapot, részt vett a városok ismertetőinek megírásában, ő írta az április 4-ei csata történetét, képeket gyűjtött a Tápió Vidék városaihoz
|