 |
ISTVÁN KIRÁLY PÉNZÉT
IS HAMISÍTOTTÁK
A Magyar Nemzeti Múzeum új történeti
kiállításának
első terme az Árpád-házi uralkodók korát mutatja be.
A tárgyak között vannak első királyaink által veretett
pénzérmék is, hiányoznak azonban azok
az aranypénzek, amelyekről nem tudni pontosan,
hogy a XI. vagy a XIX. században verték-e őket
A középkori Európában kizárólag az „Isten kegyelméből” uralkodó
királyokat illette meg szuverenitásuk alapján a pénzverési jog. Királlyá
koronázása után István is haladéktalanul megindította az önálló magyar
pénzverést. Ahogy több intézményének példáját – rokoni kapcsolatok
folytán – Bajorországból vette, így járt el ebben az esetben is. Ez az
átvétel azonban nem nevezhető szolgainak, a pénzek bajoros mintáit a
magyar ötvösök saját ízlésviláguknak megfelelően átalakították. Így
István került első pénzének előlapjára a magyar királyi hatalom egyik
jelképe, a lándzsa, LANCEA REGIS (a király lándzsája) felirattal,
hátlapjára pedig a bajor pénzekről jól ismert karoling templom
ábrázolása, oly módon átalakítva, hogy inkább honfoglalás kori
motívumra hasonlít, semmint bajor előképére. A REGIA CIVITAS (királyi
város) körirat a kibocsátás helyére utal, ezt a kutatás mai állása
szerint István király székvárosával, Esztergommal azonosíthatunk. Később
az éremkép egyszerűsödött, egyenlő szárú kereszt lett belőle, körülötte
az uralkodóra (STEPHANVS REX) és Esztergomra (REGIA CIVITAS) utaló
felirattal.
Vitatott aranypénz
István pénzei kitűnő minőségű ezüstből készültek, így külföldön is
szívesen fogadták őket. Nyugat-Európában igen gyakoriak az
éremleletekben, de főként Skandináviában fordulnak elő. Ott még a
másolásukkal – hamisításukkal – is megpróbálkoztak. Az utánveretek
készítői a magyar denár nemzetközi jó hírét próbálták saját anyagi
hasznukra fordítani, de a pénzek elnagyolt, igénytelen kivitelezése,
zavart éremképe rögtön elárulja, hogy nem magyar verdében készültek.
Ebben az időben a nyugat-európai kapcsolat mellett még igen élénk volt a
keleti bizánci is. Írott források és leletek alapján kimutathatók a
magyar pénzforgalomban a bizánci solidusok, a korabeli Európa egyedüli
aranypénzei. Ez az alapja annak a közelmúltbeli elméletnek,
miszerint az a három ismert aranypénz – előlapján egy uralkodó képével
és a STEPHANVS REX felirattal –, amelyet bizánci hatásra Magyarországon
vertek, vagy István uralkodása idején, vagy szentté avatásakor, 1083-ban
készült. Ha ez a teória igaznak bizonyulna, hihetetlen szenzációt
jelentene, mivel Nagy Károly óta ez lenne az első európai aranypénz a
bizáncin kívül. A problémára azonban még nincs megnyugtató válasz. Az
ellentábor szerint a pénzek az újkori historizáló szellem termékei,
akárcsak az úgynevezett „Attila-pénzek”, de mivel aTörténeti
Kiállításnak biztos alapokra kellett épülnie, nem kerülhettek a
tárlókba.
István közvetlen utódai idején nem változott jelentősen az érmek
képe. Orseolo Péter pénzein a REGIA CIVITAS feliratot a PANNONIA váltja fel. Salamon
pénzein jelenik meg első ízben az uralkodó ábrázolása, bár még igen
sematikus formában, s ezzel egy időben megkezdődik a hátlapi éremkép
elsatnyulása. Ettől kezdve hosszú időn át a magyar pénzeknek csak az
előlapját dolgozzák ki, a hátlapot elhanyagolják. Szintén ebből a
korból származik az első fennmaradt magyar verőtő, amellyel Salamon
egyik denárjának az előlapját készítették.
A Német-római Birodalomban a császár az idők folyamán az egyházi és
világi tartományuraknak adományozta pénzverési jogát. Így verhettek
önálló pénzt hercegségek, grófságok, érsekségek, püspökségek, de még
városok, sőt monostorok, apátságok is. Magyarországon azonban másképp
alakult a helyzet. A szilárd központi hatalomnak köszönhetően a
magyar király a pénzverést – néhány, rövid ideig tartó időszaktól
eltekintve – mindenkor kizárólagos jogaként tartotta meg. A kivételes
alkalmak közé tartozott a XI. század közepén a hercegi pénzverés:
I. András uralkodása alatt Béla és Salamon idején Géza herceg az
ország egyharmadának uraként bocsátottak ki önálló pénzt BELA DUX,
illetve DUX MUONAS felirattal (Géza a keresztségben a Magnus nevet
kapta). A herceg trónra lépésével ez a rendszer örökre megszűnt.
A kamara haszna
A XI. század közepén, második felében jelent meg a pénzújítás
rendszere Magyarországon; Nyugat-Európá-ban akkor már bevett szokásvolt.
Ennek értelmében az uralkodó eleinte kétévente, később minden évben új
pénzt bocsátott ki. A régi pénzt erre kellett átváltani, s bizonyos
illetéket levontak, Magyarországon általában a pénz értékének
egyharmadát. Ez volt a kamara haszna, az uralkodó egyik legjelentősebb
jövedelme. Ez a rendszer súlyos károkat okozott az ország gazdaságban és
a pénzrontás melegágyává vált. Egyes uralkodók ugyanis gyors
pénzszerzésre használták fel, és nyerészkedési célból a következő évben
csökkentett finomságú, illetve súlyú pénzt bocsátottak ki, amit
megpróbáltak ugyanolyan értékben elfogadtatni. Ennek következtében a
XII. század folyamán a magyar pénzek súlya és anyaguk finomsága
folyamatosan csökkent. Éremképük olyannyira egyszerűsödött, hogy
XII. századi pénzeink zömét – felirat hiányában – nem tudjuk uralkodóhoz
kötni. Ezeken a pénzeken már csak ornamentális díszítések figyelhetők
meg, hozzávetőleges korukat csupán a leletadatok valószínűsítik
úgy-ahogy.
A pénzverés megreformálására III. Béla tett először kísérletet a XII.
század végén. Uralkodása alatt nagyobb pénzeket vertek finomabb
ezüstből. Bizánci mintára rézpénzt is veretettek, ennek egyik
típusa különleges, tál alakú. Pénzei heraldikai szempontból is figyelmet
érdemelnek, mivel elsőként az ő pénzén tűnt fel a magyar címer egyik
eleme, a kettős kereszt. Szintén III. Béla uralkodásának idejébőlmaradt
fenn egy gazdaságtörténeti vonatkozásból rendkívül érdekes statisztikai
kimutatás, amely világos képet nyújt a középkori magyar királyság
vagyoni helyzetéről, az állami jövedelmek nagyságáról. A kimutatásból
kiderül, hogy a XII. század végén a magyar király éves jövedelme
körülbelül megegyezett az angol és a francia uralkodókéval.
Ugyanebben az időben megváltozott meg a pénzverési technika is. A
magyar pénzek verőtöveit a nyugat-európai szokástól eltérően nem
vésték, hanem poncolták. A verőtő felületébe különböző alakú (ék,
kör, vonal stb.) ponctűket ütöttek, ezzel alakítva ki a feliratot és az
éremképet. A XIII. századi pénzeink verőtöveinél már a vésés vált
elsődlegessé, a ponctűk alkalmazása kisebb díszítésekre
korlátozódott. Az éves pénzújítási rendszer azonban nem szűnt
meg, ezért Ennek következtében a magyar királyi pénz
tekintélye tovább csökkent, s a mindennapi fizetésekben nem ezt,
hanem veretlen ezüstrudakat, illetve jó minőségű idegen pénzt
használtak. Legnagyobb mennyiségben a Karintiában vert friesachi denárok
áramoltak be. II. András felvette a harcot ellenük: nagyobb és jobb
minőségű pénzeket veretett. A megnövelt éremfelület több teret engedett
a verőtövek vésnökeinek, így újra megjelentek a figurális ábrázolások,
valamint a sávos címer.
Egyházi átok a kamarabérlőkre
Az éremképeken kívül a pénzverési adminisztráció is átalakult.
Magyarország hosszú időn át egyetlen pénzverdéje Esztergomban
működött, de a megnövekedett igényeket már nem tudta kielégíteni. A
XIII. század első évtizedeiből ismeretesek az első nyomok, amelyek a
pénzverés decentralizációjára utalnak. Ugyanakkor elterjedt a pénzverő
kamarák bérbeadása is. A bérlők, akiket kamaraispánnak neveztek, éves
szerződés alapján előre fizettek a kincstárnak, azután ők szedették be a
jövedelmet, azaz övék lett a pénzverésből származó haszon. A
bérletrendszer komoly hátrányokkal járt, mivel a bérlő kisebb-nagyobb
visszaéléseket is elkövethetett, amit egy királyi tisztviselő nem
tehetett meg. Gyakran panaszkodtak a zsidó és izmaelita kamarabérlőkre,
míg végül az esztergomi érsek kénytelen volt egyházi átokkal sújtani a
pénzügyek vezetőit. Mivel azonban éppen a zsidók és az izmaeliták
értettek legjobban a pénzügyekhez, végül IV. Béla engedélyt kért és
kapott a pápától szolgálataik igénybevételére.
Szintén IV. Béla korában megkezdte működését a később oly
híressé vált budai verde. A pénzverési alapsúly a korábbi
font* és
magyar márka* után a
budai márka* lett. Akkoriban a bécsi denárok beáramlása
veszélyeztette a királyi pénz monopóliumát. Az uralkodó ezért
utasította a szlavón bánt, hogy a mindenkori király nevében értékálló
pénzt veressen, s ez már nem esett az évi pénzbeváltási kötelezettség
alá.
A pénzek képe javult. Az addigi sematikus királyábrázolások után az
utolsó Árpádok korában, különösen III. András idején már szinte
valósághű portrék készültek.
Az Árpád-ház kihalása után rövid ideig uralkodó Venceltől csak néhány
pénztípust ismerünk, s az őt követő Ottó pénzérméiből is alig néhány
példányt tart számon a kutatás.
A pénzromlás az utolsó Árpád-házi királyok minden erőfeszítése ellenére
folytatódott, az állandó minőségű fizetőeszköz megteremtésének kísérlete
sikertelen maradt. Ezt a folyamatot csak az Anjou-házból származó Károly
Róbert állította meg, de ez már egy másik történet...
|
 |
