Az orkán

Amikor tombolnak az elemek:

Francis Beaufort brit admirális 1806-ban létrehozott egy skálát (ezt később róla nevezték el Beaufort-skálának). Attól függően, hogy a levegő mekkora sebességgel mozog, 12 erősségi fokot különböztetett meg. A 9-dik fokozat, amely 72-86 km/óra sebességet jelent, már károkat okozhat a háztetőkben és a házakban. Ezt a szelet már erős viharnak nevezzük. Ha a szél sebessége 100 km/óra feletti, akkor orkánról beszélünk. Az orkán útját minden felé pusztulás jelzi. A viharok a tengerpartokon és a folyók torkolatánál jelentik a legnagyobb veszélyt. A vihar hatalmas hullámokká korbácsolva tolja maga előtt a víztömeget, s a hullámokat a part felé sodorja. A hullámok elérik a partvidék belső területeit is, és mindent elpusztítanak, amit a vihar még épségben hagyott. Európában is előfordulnak efféle pusztító viharok. 1953 januárjában az Északi-tengeren hatalmas szélvihar kerekedett, észak felől. Mivel a felkorbácsolt víz a szűk La Manche csatornán nem tudott átfolyni, Anglia és Hollandia partjainál tornyosult fel. A dagály ennek következtében mindkét ország partvonala mentén hat méterrel a szokásos magasság fölé emelkedett. A víz elöntötte a partvidéket, gátakat rombolt le, és csaknem teljesen elárasztotta Délnyugat-Hollandiát. Angliában ugyanez az áradat elsodort kiépített partfalakat, mólókat, de autók és házak is víz alá kerültek. Hollandiában 68 ezer embert kellett kitelepíteni. Még így, az óvintézkedések ellenére is a vízbe fulladt 1835 ember. Kilenc évvel később Németországon is végigsöpört egy hatalmas szélvihar. 1962. február 16-ról 17-re virradó éjszaka két, egymástól teljesen független és egészen különböző jelenség sodorta veszélybe az embereket: 11-12-es erősségű (a Beaufort-skála szerinti legerősebb) orkán kezdett süvíteni az Elba torkolatánál-amikor éppen áradt a folyó. Így azután az Elba ahelyett, hogy belefolyt volna az Északi-tengerbe, az orkán nyomására visszafelé kezdett folyni a saját medrében! A szél a szárazföld felé hajtotta az áradó folyó vizét. Vihardagály keletkezett, amelynek hullámai 6 méternél is magasabbra korbácsolódtak fel. A gátak átszakadtak, sok ház összedőlt, és a menekülés utolsó lehetőségei, az országutak és a sínpályák is mind víz alá kerültek. A rendőrségnek és a katonaságnak ezreket kellett kimentenie a vihardagálytól elzárt területről. Sajnos 315 emberhez már túl későn érkezett a segítség.

A tornádó

Amerikában évente kb. 900 alkalommal tombol tornádó, főként a tornádó-övezetben, Közép-nyugaton, pl. Texas és Ohio vidékén. Ennek átlagosan 114 ember esik áldozatul

Az USA területén mérték az egyik legsúlyosabb tornádókitörést 1974-ben. Mindössze 16 óra alatt 148 forgószél pusztított az úgynevezett tornádófolyosón. „Ezt a folyosót az Egyesült Államok Kansastól Oklahomán át Missouri államig

Államok Kansastól Oklahomán át Missouri államig elnyúló területét nevezik”. Az 1974-ben lesújtó tornádókitörés 315 halálos áldozatot követelt. Összesen kilencvenhét tornádót nyilvánítottak közülük hevesnek és ezek 600 millió dolláros kárt okoztak. Közülük az F5-ös erősségű volt a legerősebb, melynek sebessége elérhette a 400km/óra sebességet.

Legjellemzőbb időszaka a tavasz vége és nyár eleje. A forró Nap felmelegíti az USA nagy síkságait. „Ez a hő a föld feletti levegő kiterjeszkedését eredményezi, amitől az könnyebbé válik és emelkedni kezd, helyettesítésére pedig további levegőt szív oda”. Ezalatt a Mexikói-öböl felett hatalmas, igen nedves, meleg légtömegforrás áll rendelkezésre, melyet a szívóhatás oda tud vonzani. Ennek előzményeképp hatalmas narancs nagyságú jégdarabok esnek az égből, és a levegő, hirtelen 15˚C-kal lehűl. A légáramlatban sebesen áramló levegő felemelkedik, meleg, nedves légtömeg egy részét is magával ragadja. „Még több levegőt kell felszippantania, és tovább fokozva a nedvességtartalmat, valamint kétszeresére erősítenie a feláramlást, mindezzel előkészítve a terepet a végső, leghevesebb stádiumra.”

Fenyegetően sötét viharfelhő borítja az eget, miközben a táj sajátságos, kísértetiesen zöld színbe burkolódzik. Egy ilyen komoly zivatar órákig is eltarthat. „Ahhoz, hogy egy zivatarból tornádó alakuljon ki, a viharnak forogni kell.” Ahogy a zivatarfelhő egyre magasabbra növekszik, belsejében minden irányból erős széllökések érik, a belsejében keletkező kisnyomású terület szívóereje óriásivá nő. A szélrázás örvénylést okoz, a felhő egy része saját magára gördül, s ez a felszín közelében vízszintesen pörgő légörvényt hozhat létre egy egyhelyben forgó csőhöz kissé hasonlatosan

A viharban hulló esőt az erős északkeleti szelek északkelet felé tolják, ahol találkozik az óramutató irányú légörvénnyel, és a lefelé irányuló nyomás forgásba hozza. Ha ez megtörtént, akkor a jelenség déli végén az óramutató járásával ellentétes irányú örvénylésben felfelé történő áramlás kezd kialakulni.

A pusztítás végén a széltölcsér a viharfelhők közé húzódik vissza.

A tornádótölcsér palástja mentén felfelé csavarodó légtömeg a tornádó belsejében lefele szállólevegő helyettesíti, így jön létre a tornádó. A tornádó belsejében

A tölcsérben igen alacsony nyomás uralkodik, amely nagyjából a tengerszint és az 1500 méteres magasság közötti nyomáskülönbségnek felel meg. Emiatt rendkívül nagy szívóhatás érvényesül. A többörvényes tornádók okozta károk a legsúlyosabbak.

A főtölcsérből hasonló alakú szívótölcsérek alakulnak ki, amelyek sebessége rendkívül gyorsan forognak, akár 200km/óra sebességgel.

Vissza