A nukleáris fegyver a 21. században

Bár századunk elején jelentősen csökkent a nukleáris konfliktusok veszélye, mégis fennáll annak a lehetősége, hogy a világ belesodródjon egy nukleáris válságba, illetve konfliktusba. A világ meghatározott katonai erői az atomfegyvert, mint a biztonság legfőbb garanciáját ma még szinte beláthatatlan ideig fenntartják és fejlesztik, ugyanekkor nõ azon országok száma, amelyek a nukleáris fegyverek kifejlesztésére, megszerzésére törekszenek Továbbra is fennáll az atomfegyverekkel kapcsolatos üzemzavarok, balesetek, katasztrófák lehetősége, valamint a véletlen alkalmazás lehetősége. Állíthatjuk: a nukleáris fegyverek általi fenyegetés napjainkban reálisabb, kiszámíthatalanabb, esetenként veszélyesebb lehet, mint a hidegháború időszakában volt. A szerző bemutatja: a nukleáris fegyverek szerepét a NATO stratégiai koncepciójában és Oroszország védelmi politikájában; sorra véve azokat a tényezőket, amelyek elősegítik az atomfegyver elterjedését, felvázol egy jövőképet a nukleáris fegyverek alkalmazásának a veszélyeiről.

Az első atombombát 1945 júliusában próbálták ki New Mexikóban. A második és harmadik bombát néhány nappal később dobták le Hirosimára és Nagaszakira. Ezt követően nukleáris fegyvert nem alkalmaztak, bár a világban e fegyverek tízezreit halmozták fel. A hidegháborút követően a nagyhatalmak közötti megállapodások alapján lényegesen csökkent ugyan a meglévő atomeszközök mennyisége, mégis jelentős számban rendelkezésre állnak ma is. A katonai nagyhatalmak, szövetségek napjainkban is hadrendben tartják, sőt állandóan fejlesztik nukleáris arzenáljaikat (minden jel arra mutat, hogy az Egyesült Államok, fel kívánja újítani a kísérleti atomrobbantásokat, melynek célja, a kis hatóerejű, új elveken alapuló nukleáris fejrészek kifejlesztése, valamint a régebbi harceszközök korszerűsítése lenne), naprakész nukleáris stratégiákkal rendelkeznek. Néhány katonai középhatalom – mint India, Pakisztán, Izrael – bevethető atomeszközökkel rendelkezik. A hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló első egyezmény (START–1) végrehajtásra került, ratifikálták a START–2 megállapodást1; a közepes és kis hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló megállapodást végrehajtották; egyoldalú kezdeményezések következtében lényegesen csökkent az Amerikai Egyesült Államok, illetve az Oroszországi Föderáció atomfegyverkészlete szerepe változik is.

A nukleáris fegyver szerepe a NATO stratégiai koncepciója alapján

A hidegháború időszakában a NATO nukleáris fegyverei alapvetően katonai-stratégiai funkciót töltöttek be, amennyiben rendeltetésük szerint a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamainak katonai visszatartását szolgálták. Az Észak-atlanti Tanács 1999. évi, washingtoni ülésén elfogadott stratégiai koncepció a szövetség nukleáris politikáját a 21. századi európai biztonság szemszögéből vizsgálja. A jelenlegi időszakban a NATO harcászati nukleáris eszközei Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Hollandia, Görögország, Törökország, Olaszország és Németország területén vannak elhelyezve. Dánia, Norvégia, Luxemburg, Portugália és Spanyolország nem járult hozzá a nukleáris eszközök elhelyezéséhez országaik területén. Az 1999-ben felvételt nyert országok – a Cseh Köztársaság, Magyarország és Lengyelország – területén a NATO nem igényelte a nukleáris eszközök elhelyezését.

Összegzésképpen megállapítható, hogy a NATO biztonságának legfőbb garanciáját továbbra is a nukleáris erő – mindenekelőtt az amerikai nukleáris védőpajzs – jelenti.

A nukleáris fegyver alkalmazásának veszélyei a 21. században

Azt a felfogást, hogy a nukleáris fegyver alkalmazásának veszélye a hidegháborút követően megszűnt, az elmúlt évtized nem tudta igazolni. A hadászati támadó fegyverrendszerek lényeges csökkentése ellenére – melynek elsősorban politikai jelentősége van – a katonai nagyhatalmak még ma is olyan mennyiségű és hatású nukleáris fegyverrel rendelkeznek, hogy katonai értelemben egy esetleges általános nukleáris háború esetén gyakorlatilag ugyanazt a hatást érnék el, mint a korábbi készletekkel. Katonatechnikailag ma is biztosított lenne mind az első tömeges csapások – azon belül több indítássorozat –, mind a válaszcsapások, mind pedig a második és azt követő csapások lehetősége.
A napjainkban rendelkezésre álló, katonailag is alkalmazható atomeszközök feltételezhető mennyisége és megoszlása a világ atomhatalmai között az alábbi táblázatban foglalható össze:
 

A nukleáris fegyverekkel rendelkező államok, szövetségek a rendelkezésükre álló atomeszközöket – feltételezhetően – az alábbi helyzetekben vethetnék be:

• valamely nukleáris fegyverrel rendelkező állam politikai döntéséből következő katonai stratégiai céljai érdekében;
• megelőző (figyelmeztető), illetve megsemmisítő csapásként valamely agresszív („lator”) ország ellen;
• válaszként nukleáris fegyver vagy más tömegpusztító fegyver alkalmazására;
• fegyveres konfliktus esetén, illetőleg háborús helyzetben, a stratégiai helyzet kedvezőtlen alakulása következtében;
• valamely nukleáris fegyverrel rendelkező agresszív ország fenyegetettség helyzetében, állami létért – illetve a regnáló rezsim megtartásáért – való küzdelemében;
• a nukleáris fegyverrendszerek technikai hibáiból, illetve a stratégiai előrejelző-figyelmeztető rendszerekben bekövetkezhető rendellenességek következtében – véletlen indításokból adódóan.

Napjainkban egyre erősebben láthatóak azok a tényezők, amelyek elősegítik az atomfegyver elterjedését a világban.
Mindehhez az is hozzájárul, hogy ma a világ új nukleáris hatalmainak nincsenek tapasztalatai az egymás közötti nukleáris viszonyok szabályozásában, de jártasságuk is hiányzik az atomfegyver alkalmazása terén. Ez az állapot növeli a katasztrófák és zavarok bekövetkeztének veszélyét és valószínűségét. A nukleáris fegyverrel rendelkező országok egy részének ma nincsenek birtokában olyan technológiák és technikai rendszerek, amelyek előre figyelmeztetnék őket a nukleáris fejrésszel szerelt rakéták (és egyáltalán: a rakéták) más államok általi indításáról. A legutóbbi – a cikk 2003. január 30-i zárásakor – sajtóhírek szerint az amerikai vezetés atomfegyver bevetését tervezi az Irak elleni katonai fellépés esetére. A feltehetően kis hatóerejű nukleáris töltet alkalmazását – a hírek szerint – többek között azzal indokolják, hogy az ilyen fegyver rendkívül hatékony lehet az állami-katonai vezetési pontok és más védett objektumok ellen.

Az atomfegyverrel való nyomásgyakorlás (fenyegetés) ebben az esetben is elsősorban a politika eszköze. Katonai indokai lehetnek ugyan a leghatékonyabb fegyverek bevetésének minden katonai konfliktusban és a vezérkarok javaslatot, tehetnek végső soron az atomfegyver bevetésére is. Ugyanakkor a döntéshozó állami-politikai vezetőknek tudniuk kell, hogy a nukleáris fegyvert nem lehet úgy alkalmazni, mint ha hagyományos fegyver lenne. Rombolási körzete, hatása túl nagy, alkalmazása utáni hatások túl áthatóak ahhoz, hogy a tervezők pontosan prognosztizálhatnák a következményeket.

Fentiekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a 21. század elején, bár jelentősen csökkent a globális nukleáris konfliktus veszélye, mégis lehetséges a világ belesodródása egy nukleáris válságba, illetve konfliktusba. A nukleáris fegyver bevetése a Föld legnyugtalanabb régióiban realitás lehet. A 21. században továbbra is fennáll az atomfegyverekkel kapcsolatos üzemzavarok és katasztrófák lehetősége, valamint a véletlen alkalmazás veszélye. A mai világhelyzetben közel járunk ahhoz, hogy olyan következtetést vonjunk le, miszerint a nukleáris fegyver általi fenyegetés reálisabb, kiszámíthatatlanabb, és esetenként veszélyesebb lehet, mint az a hidegháború időszakában volt.

Forrás: http://www.origo.hu
 

Vissza