" A modern kor, az ipari-technikai civilizáció hatalmas fejlődése mellett számos ártalommal jár. Elpusztítja a hagyományos kisközösségeket és a természettel harmóniában lévő életmódot."
(1, Tarján Gábor: Mindennapi hagyomány, 1993, p. 2)
Az élet felgyorsult, a bennünket körülvevő tárgyak gyorsan cserélődnek ugyan-így a kapcsolatok és az eszmék is. Az elsiváruló, elgépiesedő életünk fogyasztás központúvá vált. Elmegyünk a szép mellett anélkül, hogy észrevennénk. Keve-sebb szépet alkotunk, mert túl munkaigényes, s az időnk kevés. Nem figyelünk egymásra, mert túl sok problémánk van nekünk is. Megtanultunk valamit az évek folyamán, s szinte semmi máshoz nem értünk. Körülvesz a természet, s nem figyelünk rá.
Mit jelent számunkra, ha udvara van a Holdnak, ha napnyugtakor vörös az ég alja, ha a kakas éjszaka kukorékol, ha a gyümölcsfák másodszor virágoznak? Legtöbbször semmit. Észre sem vesszük. Pedig mennyi bölcsesség, tapasztalat rejtezik bennük. Meghallgatjuk az időjárás jelentést, s szidjuk a meteorológust, ha nem válik be. Ha feltekintenénk az égre, ha figyelnénk a holdat, meteoroló-gus nélkül is tudhatnánk a várható időjárást.
Sok-sok bölcsesség, tudás, tapasztalat, szépség rejtezik a népi kultúra a népművészet tartalma alatt. Sajnos visszaszorulóban, átalakulóban van a paraszti hagyományokban gyökerező népművészet - gyakorlatilag a fejlett ipari országokban már meg is szűnt. A falvak lakói levetették a népviseletet, s megpróbálják követni a városi tömegcikk-divatot. A népi költészet és muzsika már csak igen ritkán öröklődik az ifjabb nemzedékben.
|
|
