Az ember hajlékával illeszkedik a természeti környezetbe, de ez is választja el tőle. Akkor érzi magát jól benne, ha e kapcsolat nem ellentmondásos. Azaz a lakás nem jelent teljes elzártságot, mesterséges környezetet, nem a vagyoni helyzet mutogatására szolgál, hanem szervesen hordozza a külvilág jegyeit, törvényeit, életét. A lakás elsősorban megvéd a hidegtől, vagy éppen a nap me-legétől, a külső veszélyektől. Lehetőséget nyújt a pihenésre. Itt őrzik, védik a tüzet, itt készül és itt vár fogyasztásra a táplálék.

Az építmények a tűz köré szerveződtek. A lakóházak alaprajzai fejlődését a füst elvezetése határozta meg.
Az építőanyagot a természet szolgáltatja - földet, követ, fát használnak.
A házak berendezéseit sokáig az emberek maguk készítették.
A lakóhely készítésénél a környezeti tényezőknél fontos szerepet játszott, hogy a háznak mennyire kellett melegnek lennie. A hajlék fekvését az égtájak, a nap beesési szöge döntötte el, illetve az uralkodó szélirány. Figyelni kellett a terület csapadékátlagára, hiszen meghatározta a tetőfedő anyag minőséget, a falazatot, a ház kialakításának szigetelését.

A természetföldrajzi tényezők az építőanyag megválasztásánál játszottak lényeges szerepet. Erdős vidéken fából, hegyvidéken kőből, sarkvidéken hóból építkeztek. Az alföldi sztyeppés területeken a földházak vannak többségben. Az építőanyagok száma szinte kimeríthetetlen - gondoljunk a nemez vagy bőr sá-torokra. Figyeltek az épületek elkészítésénél a földrajzi adottságokra is. Meghatározó tényezők: a vízpart, hegyvidéken a völgyek, a napos oldalak. A társadalmi tényezőknek is fontos szerep jutott. Meghatározó a családszerkezet, a hagyomány, a szokások, rítusok.
A valóban háznak nevezhető hajlékok külön falazatból és tetőzetből állnak.
A népi építészetre jellemző a hármasosztatú ház, amely szoba - konyha - kam-rából áll. A berendezési tárgyak szerkezetükben, anyagukban, kivitelezésükben a legegyszerűbb módszereket, a legcélszerűbb megoldásokat hordozzák.