A vízi energia felhasználása a malomszerkezetek meghajtásával vált fontossá. A vízimalmok korai formai hajómalmok voltak. Ezekkel a víz áramlásának a leg-kedvezőbb szakaszába lehetett úszni. Másik fajtáját sebes sodrású hegyi pata-kok partjára építették. A víz fölött, cölöpökön állt a malmok legősibb formája az úgynevezett kanalas malom.
A vízimalmokon nemcsak gabonát őröltek, hanem posztót ványoltak, olajat ütöttek, deszkát fűrészeltek, gyapjút kártoltak, paprikát törtek, ércet, követ zúz-tak.
A szélmalmok hazája keleten volt. Először a bakos szélmalom, majd a tornyos típus honosodott meg. Mindkettő a szél irányába fordítható. Nálunk főleg az Alföldön terjedtek el.
"Napjainkban az energiaválság korában egyre fontosabbá válik a természeti energiák felkutatása, alkalmazása. Földünkre legtöbb energia a Napból érkezik, érthető, hogy sokan a napenergia felhasználásától várják a nehézségek megol-dását. Bár a korábbi kultúrákban nem hajtottak erőgépeket napenergiával, a napsütés felhasználásának számos példáját láthatjuk. A település elrendezését, a házak elhelyezését a "benapozás" szerint állapították meg. Az egész mező-gazdaság a napenergiára alapozott, s még a vásznat is a napon lehetett tökéletesen szárítani, fehéríteni."
(9, Tarján Gábor: Mindennapi hagyomány, 1993, p. 149)
"Az indián asszonyt arra tanították, hogy hallja meg a növények és a kövek hangját, bennünket pedig arra, hogy ne figyeljünk ezekre... Kultúránk már nem is képes más szemmel látni a világot. Azt hisszük, többet tudunk róla, ha nem sámán érzékeny, globális tudásával, hanem objektív módon közelítjük meg. Így aztán tanulmányozzuk a sejteket, és szem elől veszítjük a szervezetet, tanulmá-nyozzuk a tapasztalat parányi töredékeit, és szem elől veszítjük az egészet, amely valójában értelmet ad az alkotó elemeknek. Ekként egyre tudósabb mó-don leszünk ostobák. Úgy gyűjtögetjük a tudást, mint a fösvény, aki a gazdag-ságot szerzési mániával és konok birtoklással azonosítja, ám közben tönkretesz-szük képességünket a csodálkozásra, sőt talán a fennmaradásra is."
(9, Tarján Gábor: Mindennapi hagyomány, 1993, p. 150)
|
