Balkáni gerle (Streptophelia decaocto)
Őshazája Kis-Ázsia és Közép-Kelet, ahonnan elindulván keletre, eljutott Hátsó-Indiáig is, de a legerőteljesebben Európa irányába, az öreg földrészünk belseje felé. Észak, Észak-nyugati irányba terjeszkedett az elmúlt 20. század közepén - átkelve az Anatóliai-félszigetről, Boszporuszon - egyre tovább a Balkánon. Már az 1920-as években megjelent Görögországban, Bulgáriában és Romániában, a Havasalföldön és Dobrudzsában, s a velünk szomszédos Bánságban. Innen érkezett a Dél-alföldre, ahol a vadászok és a lakosság már a 20-as években jelezte az "új" gerlék egyre népesebb jelenlétét.  Hamarosan a magyar népi, "balkáni gerle" elnevezést is megkapta, hiszen valóban a Balkán felől jött hozzánk.   A balkáni gerle - gyors terjeszkedése mellett - az európai települések és városok állandó lakója lett. Jelenléte városainkban télen-nyáron állandó, amiről még a gyerekek is beszámolhatnak, hiszen naponta látják, hallják ku-khu-kur búgó hangját, s orrhangú kacagását. A balkáni gerle városiasodása egyre erőteljesebb, a parkokban, az utcákon elejtett hulladékokat fogyasztják a természetes növényi magvak, rovarok és bogyók mellett, de a madárbarát városiak előszeretettel etetik utcákon, tereken, erkélyeken. Néha hihetetlen helyekre, épületoromzatokra, szobrokra, villanyrendőrre építik fészkeiket. Ellenségei: a nyest, a macska, a szajkó, a csóka, a mókus és a ragadozó madárfajok, amelyek még a városokba is bemerészkednek a balkáni gerle zsákmány után. Az utóbbi években a tapasztalatok szerint számuk inkább csökkent, vagy legalábbis stagnál, amelynek okai kellőképpen nem tisztázottak. Az azonban szinte bizonyos, hogy túlszaporodástól - a városoktól eltekintve - tartani nem kell. Gondot helyenként inkább állat-egészségügyi szempontból okozhat: állattartó telepek, takarmánykeverő üzemek környékén, ahol időszakos gyérítése indokolt.

Fácán (Phasianus  colchicus)
Hazánkban nem őshonos  madár, eredeti hazája a Kaukázustól az  Amurig húzódik .Európában a  középkorban  telepítették  be  és  azóta Európa  nagy részén elterjedt. A görögök hozták be hazájukba a Kaukázus vidékéről, tőlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Észak- Nyugat Európába, de még Angliában is. Több faj keveredett a telepítés során, de itt-ott a faji bélyegek még szembetűnnek. A fácán hímjét kakasnak, nőstényét tyúknak, fiataljait csirkéknek nevezzük. A nőivarú fiatalok a jércék. A fácántyúkok színezete szerényebb a kakasokénál, tollazatuk fakó, nincs rikító színezetük. A kakasok jellegzetessége a feltűnően hosszú, színes farok és a szem feletti fehér folt. A liget erdőket kedveli, a cserjések környékét, ahol nádas, sásos terület, s ivóvíz található. A zárt, összefüggő erdőket kerüli, de amelyek közelében mezőgazdasági művelésű területek találhatók, a kedvelt tartózkodási helyei. Az éjjelt – különösen a havas teleken – szereti a fán tölteni, mert ott biztonságban érzi magát. Vadászok körében nagy volt már a múlt század elején is a kereslet a fácán iránt. A természetes szaporulat pótlására idővel kialakultak a fácán tenyésztelepek, ahol már mesterségesen, fény- és hőforrásokkal biztosították a szükséges feltételeket.

Forrás: http://www,vadvilag.hu