Mosómedve (Procyon
Lotor)
A mosómedve nyugatról terjeszkedik.
Győr-Moson-Sopron megyében Látták legelőször. Vándorlásra
Németországból indult, a II.Világháború utolsó napjaiban megszökött 25
példánnyal Ausztriában már Nem ritka. Megjelenésére, sőt megtelepedésére
tehát számítanunk kell főleg az ország nyugati felében. Az éghajlat és a
táplálkozási lehetőségek Közép-Európában is hasonlóak , mint eredeti
hazájában (Észak-Amerika), így nagyszerűen
meghonosodott ezeken a
területeken. A kevert és lombos erdőket kedveli, különösen, ahol számára
megfelelő, nehezen hozzáférhető búvóhelyet talál. Ahol az erdőben nem
háborgatják ,nem vadásszák hamarosan megjelenik a nagyvárosok
szeméttelepein, és a táborozóhelyek szemétlerakóit is felkeresi. Szereti a
vizek, vízpartok környékén, de elcsatangolva felbukkanhat mindenhol. Nevét
onnan nyerte, hogy táplálékát szívesen
mártja vízbe, szívesen mosogatja, illetve víz alól szedegeti (kagylók,
csigák, halak). Testre a hímek egy kicsit erősebbek a nőstényeknél. Bundájuk
sárgásszürke, feketével keverve. Farkuk 25cm és feketésbarna hegyben
végződik, rajta több feketésbarna gyűrűvel. Mindent felfal, ami csak ehető.
Szereti a gyümölcsöt , a gabonát, puha kukoricacsutkát, rovarokat, apró
gerinceseket, madártojást. Hosszú, fogásra alkalmas ujjaival igen jól mászik
fára. Táplálékának jellemző maradványait, rákpáncélokat, feltört kagylókat,
halmaradványokat vizek, patakok mentén lehet megtalálni. Ha lakott hely
közelében van, elcsen egy-egy baromfit, galambot, vagy ezek tojásait. A
városok szélén, kertvárosokban gyakran a kukákat is megnézegeti.
Rejtett, éjszakai életmódja miatt
nehéz megpillantani , ezért fel kell ismernünk jellegzetes nyomait, amiről
következtethetünk jelenlétre. Tanyáját odvas fákban veri fel, de
sziklarepedéseken , rőzserakásokon, vagy egyszerűen csak egy vastag ágon
elfekszik. A nőstény már egyéves korában szaporodásra képes. Tavasszal
évenként átlagban 5-6 kölyköt vet. A nőstény 60-63 napi
vemhesség után 5-6
kölyköt hoz a világra
Muflon (Ovis
Musimon)
Európa egyetlen vadjuha, házi juhunk
őse, hazája Korzika és Szardínia szigete. A XIX. Század
vége felé kezdték hazánkban betelepítését. Testüket barnás fekete szőr fedi,
a kosok oldalán világos nyeregszerű folt található - ez a nyeregfolt.
Szaglása, hallása egyaránt jó, szeme nagyon jó. A veszélyt füttyentéssel
jelzi. Nemek szerinti elnevezések Hímjét kosnak, nőstényét jerkének (2.
életévétől ellésig) majd anyajuhnak hívjuk. A bárányokat kos- illetve
jerkebáránynak nevezzük. Trófea A kos
tülkös szarvat visel, melyet formája
után csigának nevezünk. Néha a nősténynek is van szarva. Az évek során a
szarv fokozatosan nő, soha nem veti azt el mint a szarvasfélék! A csigák
általában egymás tükörképei, rajtuk durvább-finomabb gyűrűk, barázdák
váltogatják egymást. Ha a csigák némelyike hegyével befelé nő az egy idő
múlva az áll alá ér és lehetetlenné teszi a táplálkozást,
és az állat éhen vész. Ezt hívják úgy, hogy öngyilkos csiga A muflon
csapatokban él, melyek estefelé mennek a legelőre, majd hajnalban térnek
vissza a sűrűbe. Nem tartják váltóikat, vonulnak, ezt a nyár és tél
befolyásolja. Nyáron a hűvösebb völgyekben, télen pedig a déli lejtőkön
tanyáznak. Az embert közelre bevárják, majd megugranak, futás közben
meg-megállva visszafordulva kíváncsian méregetik megzavarójukat. Hangjuk
ilyenkor füttyentésre emlékeztet, így riasztanak.
Dám (Dama Dama)
Őshazája a Földközi-tenger vidéke, Közel-Keleten Mezopotámia. Innen
telepítették már a középkorban, Francia-és Németországba, Angliába, a
Skandináv államokba, Lengyelországban és a Baltikumba. A Kárpát-medencébe
Mátyás király idejében telepítették be. A régi Romániába, Havasalföldre és
Moldvába a XVIII. században telepítették a vajdák és bojárok. A dám
ma-telepített vadfajként-egész Európában, Amerikában, Ausztráliában és
Új-Zéladon is él. A vadaskertekből
kiengedett, vagy megszökött dámok kiváló
alkalmazkodó képességük folytán, hamarosan mindenütt otthonra leltek a
Kárpát-medencében. Sajátos agancsa miatt a bikát „lapátosnak” nevezi a
vadásznyelv. Nősténye tehén, szaporulata borjú. A bikaborjú másodéves
korában őszre csapot növeszt, ezt tavaszra egyágúra (nyársas), majd kétágúra
(villás) váltja. Ezt követi a harmadéves úgynevezett „kanál” (kanalasbika).
Ezután már egyre terebélyesebb lapátot növeszt, felső és hátsó részén
csipkézéssel, sarkantyúkkal. A kapitális dámbikák 10-12 évesek. Vadaskertben
is szaporodik. Az etető személyzettel szinte bizalmas testközelségben
járnak. Ha túlzottan elszaporodnak, nagy kárt tehetnek a művelt területeken,
de az erdőgazdálkodásban is, és főként a telepített gyümölcsösökben, ha azok
nincsenek bekerítve. Legszívesebben a fák rügyeit, cserjéket és fák fiatal
leveleit, hajtásait fogyasztja, rájár a hullott gyümölcsökre, dinnyére,
szőlőre. A kihelyezett takarmányt, a sót fölveszi. A hazai dámállomány a
világ legjobbja, amelyet számos világrekord lapát bizonyít.
Üregi nyúl
(Oryctolagus Cuniculus)
Az 1870-es években Franciaországból telepítették hazánkba, más néven
kiniglinek is nevezik. Főként a Dunántúlon található, de Gödöllő környékére
is telepítettek.
Látása, hallása kiváló, veszély esetén gyorsan földalatti járataiba menekül.
A kan többnyire súlyosabb, nagyobb, mint a nőstény. Színe a mezei nyúlhoz
hasonló, de annál szürkébb. Nyakán keskeny rozsdavörös csík húzódik, amely a
lapockák között széles foltban végződik. Hasa világosszürke. Lábai csaknem
egyforma hosszúak, füle jóval kisebb a mezei nyúlénál.
A gereznája, húsa jól hasznosítható (fehér színű).
Az üregi nyúl eredetileg földüreg lakó, így sohasem távolodik el messze
lakásától, hogy oda veszély esetén gyorsan bemenekülhessen. Mindenütt
előfordulhat, ahol a talaj megengedi a lakójáratok készítését. Szereti a
homokos, laza talajú, szakadékos, dombos vidéket, a sok takarást biztosító
bokros, cserjés helyeket. Kotorékát itt kaparja, ami a családok esetén
elágazódó, katlanokkal bővített, földalatti telepek. Legnépesebb állományai
a Duna-Tisza közén vannak, Bács-Kiskun és Pest megyében. Kisebb állományai
élnek Győr-Sopronban, valamint Hegyeshalom és Jánossomorja mellett. Fejér
megyében Vál és Pusztaszabolcs környékén találhatóak
meg, ezekhez kapcsolódik a Pest megyei, Biatorbágy melletti állomány.
Hasonló a mezei nyúléhoz, de a fákat az év minden szakában megrágja,
lekérgezi. Nem válogatós. A gabonától a répáig minden mezőgazdasági terményt
megdézsmál.
Jó idő esetén a kotorék közelében a füves, gazos, bokros helyen táplálkozik.
Hideg, szeles, esős időben a kotorékban van. A kotoréktól nem megy messze.
Megriasztva gyors cikázással menekül vissza a kotorékba.
30 napi vemhesség után a földalatti kotorék katlanaiban fial, 4-12 a
szaporulata. A nőstény a fialás után újra termékenyül, így hihetetlenül
szapora.
Nyestkutya
(Nyctereutes Procyonoides)
A keletről terjeszkedő nyestkutya jelenlétét először Vásárosnaményből
jelentették 1961-ben. Megfigyelték az
ország keleti részén, Lónyán, de láttak már Paks környékén, Gödöllőn,
Pécelen ,Somogyban is. Rendkívül dinamikusan terjed, bár még nem lehet
elmondani róla, hogy nálunk tartósan megtelepedett, de az ország bármelyik
részén előfordulhat. Eredeti hazája Ázsia távoli vidékeinek tundráiban,
erdeiben található. Igen jól alkalmazkodik az új környezethez is. Nagy
szaporasága miatt egyre jobban terjed nyugat felé. A párok egész évben
együtt maradnak és elsősorban az erdőkkel tarkított mocsarakban, alföldeken,
valamint nádasokban élnek, de amellett bármiféle növényzetben gazdag
élettérben is szívesen tartózkodnak. Felbukkanására
elsősorban tavak, patakok mentén számíthatunk. Magyarországon 1961-ben
ejtették el az első példányt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Azóta is
szórványosan előfordul.
Bundája barnásszürke, lábai, valamint a feje a szájszeglettől a fülig
sötétkék. A háton keresztet alkotó sötét sávok vannak. A hím és nőivarú
egyedek egymáshoz hasonlóak
A vándorlása során szívesen telepszik meg róka és borzkotorékban, de ha
nincs, maga is szívesen ás. Megpihenhet sziklarepedésekben és odvas
fatörzsben is, de fára ritkán mászik. Főleg éjszakai állat, nappal nehéz
vele találkozni. Jelenlétére hullatékából következtethetünk.
Pézsmapocok (Ondathra Zibethicus)
Európában először Csehországba telepítették
1906-ban. Innen indult hódító útjára már 1915-ben.
Moson megyében már ekkor lőttek egy példányt. Ma az egész országban
megtalálható. Életmódja vízhez köti. A nemek között nincs nagy eltérés.
Bundájuk felül sötét gesztenyebarna, hasa világosszürke, kétoldalt
összenyomott farka barnásfekete. Ritkán álló szőrszál van rajta. Hátulsó
lábainak ujjai között úszóhártya van. Lágyéktáján pézsmamirigy található.
Tavak, csatornák a legkedveltebb élőhelyei. Itt alakítja ki tanyáját a
csatornapartokon, gátak falában, a partba ásva. Ennek több kijárata van,
többnyire a víz színe alatt. Alacsonyabb vízállásnál válnak láthatóvá ezek a
nyílások. Sekély állóvizekben ágakból, nádból és sásból építi várát és
iszappal tapasztja. Fészke 0,5-2 m átmérőjű építmény, ami víz feletti részen
van. Ha túl mély a víz, iszapból alapot épít, ha sekély, gödröt ás. A
vízszint változásait folyamatosan figyeli és így vacka mindig száraz marad.
Főleg vízinövények, kukoricaszár, vízirovar, csiga, esetleg kisebb hal
A pézsmapocok vízi állat. Leginkább éjjel, vagy az esthajnali szürkületben
mozog. Legszívesebben a nagyobb álló vagy lassú lefolyású vizek mentén
tartózkodik. A vízi növényzettel dúsan benőtt partokat, mocsaras helyeket
kedveli. A legkisebb neszre a víz alá bukik.
