A tengerimalacok vad őseit (Cavia cutleri) Dél-Amerikában, Peruban kell keresnünk, ahol tömegesen előfordulnak, közönségesek. Ezeknek a kitenyésztett változatai a nálunk is könnyen beszerezhető és háziasított tengerimalacok. Mindenekelőtt ’’helyükre’’kell tennünk ezeket az állatokat. A nevük ugyanis igencsak megtéveszthető és szakszerűtlen, hiszen semmi közük sincs a disznófélékhez (Suidae), mivel ezek is rágcsálók. A tengerimalacok az egerek és a szíriai aranyhörcsögök után a leggyakrabban tartott kisemlősök. Rendszertanilag a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, az ún. patás körmű rágcsálók (Cavidae) családjába aoroljuk őket. A tengerimalacok ősi lelőhelye a bozót, csalit, a cserjés vagy fátlan pusztaság. Búvóhelyül föld alatti üregeket vájnak maguknak. Tartózkodási helyük könnyen felismerhető, mert a föld felszínén kikoptatott, feltűnő járataik vannak.

Degu(Octodon degu)
Az otthon tartható kisemlősök között igazi újdonságnak számítanak ezek a különleges, alig ismert állatok, amelyek rendszertanilag a rágcsálók (Rodentia) rendjébe és az ún. csalitpatkányok (Octodontidae) családjába tartoznak, de szegről-végről a csincsillának és a tengerimalacoknak is rokonai.
Európában, ezen belül hazánkban egyelőre még kevesen tartják és tenyésztik őket, de minden jel arra mutat, hogy népszerűségük napról napra nő.
Eredeti lelőhelyük Chile, ahol a legközönségesebb rágcsálók. A bokros, csalitos helyeken szinte százával népesítik be a talajt. Bokrokra, fákra soha nem másznak. Igazi társas lények. Ezt bizonyítja az is, hogy ha pihennek vagy napoznak, szinte egymás hegyén-hátán fekszenek. Ha idegen, netán ellenség közeledik feléjük, nyomban - szinte varázsszóra - eltűnnek föld alatti kotorékaik labirintusában. Kisvártatva azonban valamelyik kijáratnál újból felbukkannak, és alaposan szemrevételezik lakóhelyük környékét, vajon a betolakodó eltűnt-e vagy sem. Ily módon a ragadozóknak vajmi kevés esélyük van arra, hogy közülük elkapjanak egy-egy példányt.
A kifejlett állatok testhossza 18-20 cm, amelyhez 10-12 cm-es farok is tartozik. Zömök testüket szürkésbarna prém borítja, amely világosban narancssárga fényű, csillogású. Farkuk végén fekete pamacsot viselnek.
Mint az fülük méretéből, helyzetéből is kikövetkeztethető, hallásuk kiváló, a legkisebb neszt is meghallják, és nyomban felfigyelnek rá.
Őshazájukban - akárcsak a mi mókusaink - télire némi tartaléktáplálékot gyűjtenek maguknak, mindenekelőtt magvakat, összeaszalódott gyümölcsöket, füveket, gyökereket és leveleket.
Hamar megszokják új környezetüket, és egykettőre szelíddé, kezessé válnak. Különösen a fiatalok alkalmasak a szelídítésre.

Szíriai aranyhörcsög (Mesocricetus a. auratus)
Túlzás nélkül állítható, hogy ma már több ezer lakásban tartanak, gondoznak szíriai aranyhörcsögöt. Az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan gyerek és felnőtt szívébe belopták magukat ezek a parányi testű, puha prémű, a legtöbb esetben igen szelíd állatok.
A szíriai aranyhörcsögök rendszertanilag a rágcsálók (Rodentia) rendjébe és a hörcsögfélék (Cricetidae) családjába tartoznak.
A szíriai aranyhörcsögök az egykori Palesztinából származnak, de ott ma már csak elvétve fordulnak elő. 1930-ban Aleppo környékén Aharoni zoológusprofesszornak sikerült néhány példányt befognia, majd ezekkel hozta létre tenyészetét a jeruzsálemi egyetemen. Két évtizeddel később már Európába is kerülhetett néhány példány, amelyek aztán itt tovább szaporodva, egyre több és több emberhez eljutottak. Ma már se szeri, se száma az aranyhörcsögöknek.
A szíriai aranyhörcsög jellegzetes pusztai, sivatagi rágcsáló állat. Ebből adódik, hogy a meleget nemcsak kedveli, de igényli is! A lakások szokványos melegében érzi jól magát.
Eredeti élőhelyén napközben rendszerint az 1-2 m mélységben lévő, föld alatti búvóhelyén tartózkodik, amelyet labirintusszerű járatokon keresztül közelít meg. Mihelyt alkonyodik, felébred és elevenné válik, majd megkezdi szokványos napi "tennivalóit".
A kifejlett állatok 15-17 cm hosszúak, amihez még egy kurta, mindössze 1,5 cm-es farok is tartozik. Általában 100-150 g-osak.
Rövid, puha tapintású prémjük a háton és az oldalakon barna, zsemleszínű, hastájuk és a combok belső oldala a szürkés-sárgától a fehérig változó. A fejük mögött kétoldalt, továbbá a testen a legtöbbjük egy-egy vastag, sötét sávot visel.
Rövid és izmos végtagjaik a gyors mozgásra éppen úgy alkalmasak, mint a föld alatti járatok kivájására, kiképzésére. Hajlékony és mozgékony ujjaikkal nagyszerűen másznak, kapaszkodnak.
Látásuk gyenge, hallásuk és szaglásuk annál jobb, bár orruk aránylag kicsi, jelentéktelennek tűnő. Az éjszakai tájékozódásban nagy segítségükre vannak a száj jobb és bal oldalán elhelyezkedő hosszú tapogatószőrök. Fekete "gombszemük" a fejhez viszonyítva elég nagy, ami a kora esti szürkületben ébredő és éjjel mozgó állatok egyik jellegzetessége.